• Autó
Autószektor

Mesél a szakértő - Miért tart másfél óráig egy vizsgálat?

Sokan nem értik, mit fogunk csinálni másfél-két órán keresztül az autóval. Mutatom.

Tegye a szívére a kezét, aki nemrég vett használt autót és mondja meg őszintén, hogy mennyi időt töltött a kereskedésben a kiszemelt autó átnézésére, és ebből mennyi volt, amit álmodozással töltött el, hogy milyen jó lesz az új kocsival a nyaralás.

Nem szánnak rá időt

Nekem az a tapasztalatom, hogy az oly sokszor emlegetett elvakultság azt eredményezi, hogy nem nézzük meg eléggé, hogy mit veszünk. Kérünk egy próbautat, üldögélünk benne, húzogatjuk le-fel az ablakokat, tekergetjük a rádiót, de érdemi vizsgálatot nem végzünk, pedig sok minden látható lenne műszerek nélkül is.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Azonnal rá kell költeni egy csomó pénzt

    Egy használt autó vásárlás után elkerülhetetlen, hogy ezt-azt javítani, karbantartani kelljen rajta. Alap, hogy a szűrőket, motorolajat kicseréltetjük, ha pedig nincs hitelt érdemlően igazolva a vezérlés korábbi cseréje, akkor azt is meg kell csináltatni.

    De mi van azokkal a hibákkal, kopásokkal, hiányokkal, amire nem számítunk, majd az első szervizlátogatásnál felhívják rá a figyelmünket, hogy azonnali beavatkozás kell. Ügyfeleinknek a legtöbb esetben ez tetszik meg, amikor visszajeleznek egy-egy vizsgálat után: „Nahát, erre soha nem gondoltam volna.”

    Nézzük meg a Yaris példáján keresztül

    A 9. évét taposó kis Toyota 180 ezer kilométerrel várt a vevőjére egy budapesti kereskedésben. Szervizkönyves, ráadásul vezetett, végig egy szervizbe hordva, Németországban. Az 1.4-es dízelmotornak ennyi futás meg sem kottyan, joggal tetszik meg egy vevőnek. Az 1 millió 300 ezer forintos irányár pedig reális.

    Ez a kocsi a kínálat legelején helyezkedett el, ez volt a legolcsóbb. A legdrágább 2009-es D-4D Yaris 1,8 milliért volt kirakva. Mi okozza hát a félmilliós eltérést?

    Az átvizsgált Toyota Yaris Forrás: Autószektor

    Az átvizsgált Toyota Yaris Forrás: Autószektor

    Törve volt

    A szakértők nagyfegyvere a festékréteg mérő. Ezzel kimutatható, ha valami újra van fújva. Sokszor, sok helyen elmondtuk már, hogy nem tragédia, ha a külső karosszéria elemek nem gyári réteget hordoznak. A probléma ott kezdődik, ha nagyon vastag a fényezés, vagy, ha a korábbi sérülés szerkezeti elemeket érintett.

    A feltáráshoz persze nem elég a műszer, kell még a gyarkorlott szem is, no meg némi elhivatottság, hogy a kritikus helyekre benézzünk. Az egyik ilyen hely a csomagtér fenéklemeze. Ezen a Yaris is itt találunk árulkodó nyomokat arról, hogy ez a fenéklemez nem a gyárban kerül oda.

    A fenéklemez illesztési pontjain jól láthatók voltak a műhely által odahúzott szigetelésnyomok. Szó sincsen szakszerűtlenségről, csak hát a tények. Ahhoz, hogy egy kocsin fenéklemezt kelljen cserélni, alaposan össze kell törni.

    Fenéklemez Forrás: Autószektor

    Fenéklemez Forrás: Autószektor

    A csomagtér ajtón is mérhető volt, hogy korábban fényezték, tehát nem maradt kétségünk afelől, hogy voltak itt gondok. A szakértő ilyenkor előveszi a szemét, és megvizsgálja, hogy vonalban van-e az autó, vagyis megfelelően illeszkednek-e egymáshoz az egyes elemek.

    Amelyik autó akkorát kap, hogy fenéklemez cserére szorul, ott gyakran vannak ilyen gondok. Egy kis odafigyeléssel azonnal látható, hogy a csomagtér ajtó nem illeszkedik rendesen sem a bal hátsó lámpához, sem a sárvédőhöz. Na, mindegy összerakták valahogy…

    Rossz illesztés Forrás: Autószektor

    Rossz illesztés Forrás: Autószektor

    Sok kicsi sokra megy

    Az alapos vizsgálatot követően fény derült még néhány dologra. Így leírva lehet, hogy nem tűnik vészesnek, de ha nem tudunk róla, elfelejtjük megnézni, jegyezni, hogy itt-ott még kiadások várnak ránk, akkor a vásárlás után felborul a költségvetésünk.

    Az első szélvédőn 2 db nagy kavicsnyom éktelenkedett, ráadásul a vezető látóterének kellős közepén. 40-50 ezer forintból persze kicserélik a szélvédőt, de a bosszúsás, az utánajárás még ront a közérzeten. Az első féktárcsák is a műszak végére értek már. Ezeket párban, a fékbetétekkel együtt kell cserélni, biztosan belekerül majd egy ötvenesbe. A szelepfedél környezete olajos volt. Több helyről is jöhet az olaj, egy ilyen járművizsgálat keretében nincs idő pontosan felmérni és a körülmények sem adottak hozzá. Mindenesetre egy szelepfedél tömítés, vagy tűzkarika csere is befigyelhet.

    Kopott első féktárcsa Forrás: Autószektor

    Kopott első féktárcsa Forrás: Autószektor

    A klímaberendezés kellemetlen szagot árasztott, magyarul büdös volt. Egy szakszerű rendszer tisztítás 10 ezer forint környékén áll meg, persze ehhez is időpontot kell kérni, el kell menni stb..

    A bal hátsó lámpatesten kisebb repedés volt látható. Az a minimum, hogy párásodni fog, de lehet, hogy tovább reped és cserélni kell majd. A kettőstömegű lendítőkerék sem volt már a helyzet magaslatán. Bár ennek a cseréje horror áron van, azért nem az elsők között említettem, mert az igazi tünetekig ez a kerékék még akár több tízezer kilométert is megtehet. De azért jó tudni.

    Aztán a gumiabroncsok: 2-3 milliméteresre kopott, az autóval egy idős abroncsok voltak rajta, nyári kivitelben. Felelős gazda ilyennel már nem jár, pláne nem télen. Úgyhogy azonnal kel egy garnitúra téli gumi, ami a 185/60R15 méretben megint hoz egy ötvenezres költséget.

    A helyszíni emelés láttatni engedi a kocsi alsó részét. Itt kezdődő rozsdásodás figyelhető meg több helyen. Még nem vészes, ha szeretnénk, hogy ne is nagyon terjedjen el, akkor egy megelőző csapást kell mérnünk a vasoxidra, tehát érdemes egy alvázvédelmi kezelést kérni.

    2-3 mm-es kopás az abroncson Forrás: Autószektor

    2-3 mm-es kopás az abroncson Forrás: Autószektor

    200.000 + szerviz azonnal

    Közvetlenül a vásárlás után tehát minimum szükség lesz egy olajcsere szervizre, legyünk nagyvonalúak és a vezérlést ne is számoljuk. Nem márkaszervizben, de azért igényes helyen, számlával készíttetve ez legalább 50.000,- A felírt dolgok minőségi, de azért nem gyári alkatrészekkel való orvoslása 200.000 körül van, de akkor nem számoltuk még, hogy a lendítőkerék mondjuk fél éven belül megadja magát. (Ez önmagában is 200.000-es költség).

    Rozsdásodás Forrás: Autószektor

    Rozsdásodás Forrás: Autószektor

    Fentiekhez vegyük még, hogy törött volt az autó, és bár szakértői értelembe a jármű kora miatt már nincs értékcsökkentő hatása, azért mindenki érzi, hogy jobb lenne, ha nem bontották volna le korábban a hátulját. És akkor meg is érkeztünk: megértettük, hogy miért 1,3 millió, ha van 1,8-ért is.

    Szánjunk rá időt!

    Autóvásárlás előtt olvassunk utána a buktatóknak, ismerjük meg a kiszemelt típus viselt dolgait! Ha pedig ott vagyunk, ne csak ámuljunk a kocsi felett, hanem tudatosan keressük a hibákat, kopásokat rajta. Könnyen lehet, hogy a drágább ajánlat lesz később az olcsóbb.

    További cikkekért látogasson el az Autószektor oldalára

    Kommentek:

    Top 16