• Külföld
Faktor

Katonai bázisra rendeltek pizzát, ami utána történt, arra a futár sem számított

Az amerikai pizzafutárt majdnem kiutasították az országból. Most azonban megoldódhat az ügye.

Egy amerikai szövetségi bíró leállította annak a New York-i pizzafutárnak a deportálását, akit június 1-jén elég szokatlan körülmények között tartóztattak le.

Pablo Villavicencio egy katonai támaszpontra szállított ki pizzát, amikor bajba került. Ugyan hozzájárult, hogy a belépési engedélyhez lefuttassák az adatait a központi rendszeren, ott azonban kiderült, hogy évek óta letartóztatási parancs van ellene érvényben: 2010-ben nem tett eleget egy kiutasítási végzésnek a gyanú szerint - írja a BBC.

A 35 éves pizzafutárt a helyszínen azonnal letartóztatták, és elindult ellene a deportálási eljárás, annak ellenére, hogy a kétgyermekes apa éppen egy legális munkavízum-kérelme elbírálására vár. Azóta jogvédő szervezetek próbálnak segíteni neki, New York polgármestere, Bill de Blasio is felszólalt az érdekében: a letartóztatás szerinte azoknak a „lelkiismeretlen lépéseknek a sorába” illeszkedik, amelyek véleménye szerint kifejezetten New York-i lakosok ellen irányulnak.

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szintén kiállt Villavicencio mellett, hiszen ahogy mondta: a pizzaszállítás nem jelent fenyegetést a közbiztonságra, majd hozzátette, hogy a letartóztatás körülményei sem tűnnek megfelelőnek.

A pizzafutárnak, akinek a felesége már tíz éve amerikai állampolgár, a mostani döntés alapján július 20-án lesz a meghallgatása, addig azonban őrizetben marad. Védői bíznak a számára kedvező elbírálásban. "Ez a döntés arra is emlékeztethet, hogy a bíróság még mindig erőteljes kontrollként működhet, miközben más kormányzati ágak elhamarkodott, kegyetlen és meggondolatlan döntéseket hoznak" – fogalmazott Gregory Copeland, a Legal Aid Society nevében.

Kommentek:

Top 16