• Külföld
Faktor

Szörnyű családi tragédia: a férfi megrendezte saját halálát, de ezzel nem számolt

A férfi biztosítási csalást akart elkövetni, de feleségét nem avatta be.

Egy 34 éves kínai férfi megrendezte a saját halálát, hogy felesége felvehesse az életbiztosításából járó összeget. Tervéről azonban nem értesítette feleségét, aki elkeseredésében két közös gyerekükkel együtt önmagával is végzett. A férfi a tragédiát követően feladta magát a rendőrségen - írja a BBC.

A Hünan tartományban élő, komoly banki tartozásokat felhalmozó férfi szeptemberben titokban kötött egy több mint 40 millió forint értékű életbiztosítást, majd pedig bérbe vett egy autót. Ezzel az autóval játszotta el azt, mintha belehajtott volna egy folyóba. A hatóságok így – bár holttestét nem találták meg – arra a következtetésre jutottak, hogy ő is a víz alatt maradt. Amikor erről értesítették a tervbe be nem avatott feleségét, akkor a nő fogta közös gyerekeiket, egy 4 éves fiút és egy 3 éves lányt, majd egy tóba ugrott velük. A három holttestet a múlt héten találták meg. A nő a WeChat kínai közösségi oldalon posztolt búcsúüzenetében azt írta, hogy követni akarja a férfit, és egyetlen vágya, hogy mind a négyen együtt legyenek.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A férfi két nappal a tragédia után feladta magát, biztosítási csalás és szándékos rongálás miatt emeltek ellene vádat. Kínában óriási együttérzés veszi körül, különösen, amióta felkerült a Weibo közösségi oldalra egy videó, melyben zokogva magyarázza, hogy kislánya epilepsziájának gyógyítása miatt verte magát adósságokba.

    Kommentek:

    Top 16