• Belföld
Faktor

Megrázó részletek, szinte naponta találkozott támadójával a magyar sportolónő

"A férfi, aki megtámadott, a környékünkön dolgozik."

A fiatal anyukát, Makai Viktóriát vasárnap este futás közben egy férfi követni kezdte, majd a földre teperte. Többször megütötte a nőt, ezután pedig megpróbálta megerőszakolni. Viki a férjével  mutatta meg a Blikknek azt a helyet, ahol mindez történt. A megvert futónő nemcsak a helyszínt, hanem a gyerekeit is szerdán délután látta először a brutális eset után, a kicsik pedig csak annyit tudtak, hogy anyjuk kórházban van, mert megverték.

A férfi, aki megtámadott, a környékünkön dolgozik, körülbelül fél éve szinte naponta találkoztunk. Mosolyogva integetett, én meg még meg is böktem a gyerekeim olykor, hogy köszönjenek szépen neki. Most meg azt kell elmagyaráznom, hogy miért kék-zöld, néhol véraláfutásos és persze, óriási az arcom

– mondta Viki. A fiatal nőt futás közben kezdte követni a férfi, aztán leteperte és megverte.

EZT IS AJÁNLJUK:
    A rendőrök másfél órán belül a lakcímén elfogták az elkövetőt, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene szexuális erőszak, illetve súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás

    – mondta Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és szeretnék elérni, hogy előzetesbe is kerüljön.

    Viki és Laci leszögezte: ezután mindenképpen együtt gyógyulnak majd, hiszen a testi tünetek napokon vagy heteken belül eltűnnek, de lelki nyoma is marad a történteknek.

    Kommentek:

    Top 16