• Belföld
Faktor

Megrázó részletek derülhetnek ki: a Duna mellett találták meg a 22 éves Eszter holttestét

Fordulat várható a Tompa Eszter-ügyben.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie 14 évvel ezelőtti tettéért S. Attilának. A férfi elütötte, majd egy zsineggel megfojtotta kiszolgáltatott áldozatát.

Ismeretes: Tompa Eszter halála napján biciklivel indult útnak Sashegy felé, azonban családjához már nem ért el. Összevert, sérült holttestét pár nappal később egy erdős részen találták meg a Duna árterében. Gyilkosát 13 éven keresztül hiába keresték, végül 2017-ben egy kutyalopási ügy miatt bukott le.

Ekkor derült ki, hogy az akkor 23 éves, hivatásos sofőrként dolgozó gönyűi S. Attila elgázolta a bicikliző Esztert. A férfi azt hitte, hogy a lány meghalt és bepánikolt, hogy elveszik a jogosítványát és elveszti a munkáját, így a testet betette a csomagtartójába. Menet közben azonban kiderült, hogy Eszter él, zajongani kezdett a csomagtartóba. Attila ekkor még inkább megijedt, és attól tartva, hogy a lány később felismeri, elhatározta, hogy megöli.

Ezért Esztert egy erdős részre vitte, ahol többször megütötte, fojtogatta, majd egy bálázózsinórral megfojtotta. Ezután hazament, de másnap visszatért, a testet és a kocsiját elrejtette, majd a rendőrségen bejelentette, hogy ellopták, eközben azonban egy szlovák bontóba vitte.

A gyilkos első tárgyalásán februárban könnyek között vallotta bűnösnek magát:

"Nem tudom, miért fojtottam meg. Nem tudok magyarázatot adni rá. Csak az biztos, hogy nem a baleset miatt" – mondta a bíróságon a 36 éves férfi.

A szakértői véleményekből kiderült: a gázolás önmagában olyannyira nem volt súlyos, hogy Eszter nyolc napon belül felgyógyult volna.

Az eljárás bizonyítással, az ügy szempontjából releváns információkkal rendelkező tanúk kihallgatásával folytatódik a Győri Törvényszéken csütörtökön - írta a Bors.

Kommentek:

Top 0