• Belföld
Faktor

Megrázó, egy családapát is behálózhatott a szegedi gyilkos nő

Ő vehette rá a férfit arra, hogy segítsen neki elásni az áldozatot.

Kiderült, hogy többen is tartottak a szegedi melegbárt vezető V. Anitától, akiről kiderült, hogy megfojtotta, majd elásta korábbi élettársát, B. Ildikót. A helyiek szerint a nő mindenből pénzt akart csinálni, még áldozata kocsiját is árulta.

Szinte semmi nem volt szent neki!

- mondták a Borsnak a szegediek arról a nőről, aki végzett az 55 éves B. Ildikóval. Ildikót két évig kerestél eltűntként, míg végül a saját háza kertjében találták meg holttestét. A portál szerint a tettes először szerelmével hitegette Ildikót, majd kisemmizte és megölte őt. A holttestet ezután új szeretője segítségével ásta el.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Anitáék ezután be is költöztek Ildikó házába. Az áldozat lánya, Nikolett azonban rájött, hogy a nő édesanyján kívül többeket átvert, sőt az akkor már halott Ildikó kocsiját is megpróbálta eladni:

    A szürke Honda Civic autóját is eladta, azt hazudva, hogy az övé. Kifizették a kocsit, ám nem tudták a nevükre íratni, mert édesanyámé az autó. Így se pénze, se autója az illetőnek

    - írta a lány közösségi oldalán, ezután pedig többen jelezték, hogy a nő mindenkit átvert, és  egyesek azt is tudni vélik, hogy a tettes rángatta bele jelenlegi élettársát, Győzőt a gyilkosságba.

    Győző egy normális, családját szerető apa volt, a lovaival foglalkozott. De jött ez a nő, és Győző megváltozott. Biztosak vagyunk benne, hogy Anita rángatta bele minden gazságba

    - mondták a helyiek.

    Kommentek:

    Top 16