• Külföld

Korbácsolás és börtön jár a kézfogásért

Úgy tűnik, hogy Irán csak a nyugati világ felé engedékeny az utóbbi időben. Saját polgáraival szemben kegyetlen szigorúsággal lép fel. Most két költőt, egy férfit és egy nőt ítéltek börtönbüntetésre és fejenként 99 korbácsütésre.

A szülésznőként praktizáló költőt, Fatemeh Ekhtesarit, és Mehdi Mousavit - aki szintén orvos, de emellett költészetet is tanít -, 2013 decemberében tartóztatták le. Az ítélet idén október elején született meg. Ekhtesarit 11 és fél évre, Mousavit kilenc évre zárják börtönbe. Istenkáromlás miatt és azért, mert a bíróság szerint az állam ellen buzdítottak.

Hosszú börtön vár rájuk Foto: www.iranhumanrights.org

Hosszú börtön vár rájuk Foto: www.iranhumanrights.org

Csak az alkalomra várt a kormányIrán mindig szigorúan figyelte a művészeket. A két költőnek már jelentek meg könyvei az Iszlám Köztársaságban a kormány engedélyével – írja a huffingtonpost. Ezért gondolja azt Karin Deutsch Karlekar az amerikai PEN klub Szabad Önkifejezés Programjának igazgatója, hogy a kormány csak az alkalomra várt, hogy az durva ítélettel üzenjen az értelmiségnek.

Korbácsolás jár a táncolásért isMás művészeket is elítéltek már. Mint azokat a fiatal nőket és férfiakat, akik videóra vették, ahogy 2014 májusában Pharrell Williams Happy című világslágerére táncoltak. Ők fejenként hat hónap felfüggesztett börtönt és 91 korbácsütést kaptak. Williams mellett az egész világ tiltakozott a kegyetlen ítélet ellen.

Keywan Karimi díjnyertes filmrendezőt pedig októberben ítélte a bíróság hat év börtönre és 223 korbácsütésre istenkáromlás miatt. De hosszú a sor az elítélt művészekből.

Évtizedekig börtönbenTavaly harminc újságíró raboskodott iráni börtönökben. Az újságírók könnyű célpontok a hatalomnak. Nekik az a munkájuk, hogy információt gyűjtsenek, akár a közhivatalokról is. Ezért nagyon könnyű megvádolni őket azzal, hogy kémkednek. A Washington Post amerikai-iráni kettős állampolgár tudósítóját, Jason Rezaiant 14 hónapja tartóztatták le. Rá valószínűleg 20 év börtön vár Iránban. Az iráni hatóságok és az állami média pedig semmit sem mond a büntetésekről.

Top 0