• Sport
Faktor

Meghalt Killik László

Életének 89. évében meghalt Killik László, a női kosárlabda-válogatott történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya.

Az 1927 szeptemberében Aradon született szakember haláláról a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) honlapja számolt be. A mesteredzőt az MKOSZ és az MTK Budapest is saját halottjának tekinti.

Killik László több mint 20 éven át irányította a női válogatottat, melynek legnagyobb sikerei a nevéhez fűződnek. Ő volt a kapitány az 1980-as moszkvai olimpia idején, a női válogatott történetének egyetlen olimpiai szereplésekor, amikor a csapat a negyedik helyen végzett. 1984-ben is ő vezette az együtteset, amikor kiharcolták az Los Angeles-i olimpiai indulást, de végül nem szerepelhettek a szocialista országok bojkottja miatt.

A kiváló edző emellett három Európa-bajnoki bronzérmet nyert a csapattal az 1980-as években, de ő irányította a válogatottat az 1997-es budapesti Eb-n is, melyet a negyedik helyen zárt az együttes.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Killik László az MTK klubjában is fontos szerepet töltött be, 1991-ben bajnok lett a csapattal, s később sem szakadt el tőle, egészen tavaly őszig az együttes minden hazai meccsére kilátogatott a Városmajorba – írja az MTI.

    Top 16