• Kultúra
Faktor

Szomorú hírt jelentettek: elhunyt az elismert művész, nagyon beteg volt

Az írónő rákbetegségben vesztette életét.

64 éves korában, rákbetegségben hunyt el Helen Dunmore brit költő és Orange-díjas regényíró, az Ostrom és az Árulás szerzője - közölte kedden a BBC News.

Dunmore, aki 1952-ben született a Yorkshire megyei Beverley-ben elismert gyermekkönyvíró, novellista és fordító is volt. Első verseskötete, a The Apple Fall 1983-ban jelent meg, utolsó regénye, a Birdcage Walk pedig márciusban került a könyvesboltokba. A szerző a könyv írása közben tudta meg, hogy daganatos betegségben szenved, állapotáról megindító írásban számolt be idén:

A föld a talpam alatt sohasem volt még ilyen bizonytalan. De annyi biztos, hogy a halandóságomat illetőleg nincs semmi bizonytalanság. Lehet, hogy beteg vagyok, de családom és barátaim körében melegség és védelem vesz körül.

Kiadója, a Penguin Random House szerint az írónő "inspiráló és nagylelkű szerző volt", aki felkarolta az induló tehetségeket és a befutott alkotókat is támogatta - írja az MTI.

Dunmore az A Spell of Winter című regényéért kapta meg az angol nyelven író női regényírók számára alapított Orange-díjat, amelynek első kitüntetettje volt 1996-ban. Magyarul az Ostrom és a folytatásaként született Árulás című regényei jelentek meg.

Kommentek:

Top 0