• Külföld

Meghalt a kisfiú, mert drogozó szülei 38 órára egy forró szobába zárták

A szülők teljesen feltekerték a fűtést a szobában és fiukat magára hagyták, amíg drogoztak. A gyereknek nem adtak enni és inni sem.

A kétéves gyereket 38 órára hagyta magára a 25 éves Lucas Barnes és a 22 éves Kathleen Peacock. A család egy lakókocsiban él, de az anyja péntek estétől vasárnap reggelig nem nézte meg, hogy hogy van a fia. Amikor vasárnap benyitott hozzá, a gyerek semmire sem reagált, ezért a hívták a 911-et. A fiú alultápláltság és hipertermia, azaz túl magas testhőmérséklet miatt halt meg az NBC News szerint.

A szülők metamfetamint használtak és gyártottak péntektől vasárnapig, ezért nem vigyáztak gyerekükre. A rendőrség az otthonuk melletti kukában metamfetamin készítésére alkalmas tárgyakat talált. Az ügyészség a szülőket a gyerek bántalmazásával és metamfetamin gyártásával vádolja. 10-től 30 évig terjedő börtönre számíthatnak, az óvadék pedig fejenként 100 ezer dollár.

Tim Lohmar ügyész azt mondta, hogy a drog hatására nem voltak olyan állapotban, hogy megfelelően gondoskodni tudjanak a gyerekükről. A nő pedig úgy drogozott, hogy jelenleg is terhes.

Top 0