• Külföld

Megfenyegette a Hamászt az izraeli miniszterelnök

Alagútrendszereket épít, és ezen keresztül akar támadni a Hamász a Gázai övezetben. Netanjahu erre azt mondta, nagy erővel fogunk fellépni a Hamász ellen, nagyobbal mint 2014-ben.

Iszmail Haníje, a radikális palesztin szervezet Gázai övezeti vezetője pénteken azt mondta: a Hamász folytatja az Izraelbe vezető alagutak kiépítését, és egy következő fegyveres konfliktusra készül. Haníje szerint a Hamász harcosai "minden áldott nap" fejlesztik katonai képességeiket, alagutakat ásnak és rakétákat tesztelnek.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, "Ha a Gázai övezetben alagutakon keresztül támadnak bennünket, nagy erővel fogunk fellépni a Hamász ellen. Ez a válasz sokkal nagyobb erejű lesz, mint amilyet Izrael 2014-ben alkalmazott. Módszeresen és higgadtan cselekszünk mindenfajta fenyegetéssel szemben, beleértve a Hamászt is, mind védelmi, mind pedig támadó intézkedésekkel. Azt hiszem, ezt a térségben és az egész világon megértik, és senkinek nem ajánljuk, hogy próbára tegyen bennünket" - mondta a miniszterelnök. A palesztin szervezet bonyolult alagúthálózatot hozott létre a határ térségében, hogy harcosai észrevétlenül és akadálytalanul juthassanak izraeli területre. Izrael 2014 nyarán Erős Szikla fedőnéven offenzívát indított a Hamász ellen, s a művelet egyik fő célja a Hamász alagútjainak megsemmisítése volt. Különböző hírszerzési források szerint azonban a Hamász mostanra újraépítette a hadművelet során lerombolt alagutakat.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Top 16