• Külföld
Faktor

Megérkezett Kínához az első Oroszországot kikerülő tehervonat

Elérte a kínai határt az első ukrán tehervonat, amely Oroszországot elkerülve az úgynevezett Selyemúton, azaz Grúzián, Azerbajdzsánon és Kazahsztánon haladt át célállomásáig.

Az út 15 és fél napig tartott a tervezett 11-12 nap helyett. A Fekete-tengeren vihar tartotta fel a kompot, ezután pedig az egyik kazahsztáni állomáson kellett hosszabb ideig várakoznia a vonatnak.

A 20 konténerből és tíz vagonból álló vasúti szerelvényt január 15-én indították útnak a dél-ukrajnai Illicsivszkből ünnepélyes keretek között, Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter jelenlétében.

Jelenleg a vonat Kína határán áll a kazahsztáni Dosztik (Druzsba) állomáson. Ez a végállomása, itt rakodják ki az ukrán árut, amiket Kína iparvárosaiba, Kuangtungba, Csungkingba, Csiangszuba visznek. A vonatot újra megrakodják a visszafelé tartó áruval. Azt, hogy mit vitt Kínába, illetve mit hoz visszafelé, nem tudni - írja az MTI.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Oroszország január 4-től megtiltotta az ukrán termékek tranzitját az ország területén keresztül, válaszul arra, hogy január 1-jén hatályba lépett a szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unió és Ukrajna között. Emiatt kell Ukrajnának kerülőúton szállítani az árut.

    Andrij Pivovarszkij miniszter korábban azt mondta, árát tekintve a vasúti szállítás a Selyemúton versenyképes az Oroszországon át történő szállítással, de pontos összeget nem mondott. Olekszandr Kava volt helyettes infrastrukturális miniszter szerint viszont legalább a kétszeresébe kerül, konténerenként csaknem nyolcezer dollárba.

    Top 16