• Krimi
Faktor

Hárman rángatták magukkal: megerőszakoltak és ott hagyták meghalni az asszonyt

Három fiatal követte el a szörnyűséget.

Illusztráció.

Illusztráció.

Halva találtak egy nőt a hétvégén egy a romániai Ghergheleu melletti mezőn. A gyanú szerint három fiatal megerőszakolta, majd vérben fagyva magára hagyta áldozatát. A 49 éves nő a múlt hét közepén tűnt el otthonról és három nap elteltével találták meg a holttestét. A rendőrség a hétvégén őrizetbe vett egy 16, egy 17 és egy 23 éves fiatalt, akik a gyanú szerint megerőszakolták, majd a tett színhelyén hagyták áldozatukat.

A nő napszámosként dolgozott a községben. Március 6-án este betért egy helyi boltba, és amikor hazaindult, a 23 éves fiatal arra kényszerítette, hogy üljön fel a szekerükre. A nőt a három fiú egy mezőre vitte, megerőszakolta, majd vérben fagyva magára hagyta. Az egyik fiatal kérte társait, hogy ne hagyják meghalni az asszonyt, de nem tudta meggyőzni őket, hogy térjenek vissza. A három gyanúsítottat vasárnap vették őrizetbe, hétfőn a bíróság várhatóan elrendeli az előzetes letartóztatásukat - írja a Maszol.

Kommentek:

Top 0