• Külföld
Gyöngyösi Lilla

Medvét zavart el pisztolyával Putyin testőre, ma már kormányzó

Vlagyimir Putyin volt testőre, akit múlt hét óta Oroszország egyik tulai területének ügyvezető kormányzója, azt állította egy interjúban, hogy egy medvét futamított meg attól a vidéki háztól, ahol az elnök megszállt.

A 43 éves Alekszej Gyumin, aki nem árulta el az incidens időpontját, elmondta, hogy az éppen alvó elnök mellett teljesített éjszakai szolgálatot, amikor észrevette, hogy egy medve áll az üvegajtó előtt. A testőr farkasszemet nézett a medvével, majd kinyitotta a bejáratot és pisztolyának egész tárát kilőtte a a lába elé.

Gyumin szerint a medve elment, Putyin pedig megdicsérte őt, amiért megkímélte az életét.

A volt testőr kinevezését a Moszkvától délre található tulai terület élére csak egy átmeneti lépcsőfoknak tartják a villámkarrierű Gyumin felemelkedésében. Egyesek azt is tudni vélik, hogy Putyin utódjául szemelte ki a tábornokot.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Vlagyimir Putyin 2014-ben emelte tábornoki rangra volt testőrét és nevezte ki a külföldön kényes akciókat végrehajtó orosz különleges műveleti erők parancsnokává. Egyes orosz sajtóértesülések szerint Gyumin irányította azt a bevetést, amely során kimentették Ukrajnából az ország oroszbarát elnökét, Viktor Janukovicsot, miután 2014 februárjában, a tömeges tiltakozások hatására távozott a hatalomból. Maga a tábornok ezt legendának minősítette.

    Képünk illusztráció.

    Képünk illusztráció.

    Alekszej Gyumin nem kommentálta azt sem, hogy 2014 márciusában kulcsszerepe volt az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím-félsziget megszállásában. Azt mondta, "különleges feladatok" teljesítésével érdemelte ki a legmagasabb orosz katonai elismerését, az Oroszország Hőse kitüntetést, de részleteket nem mondott.

    2015-ben az orosz szárazföldi erők parancsnokhelyettese, majd decembertől a védelmi miniszter helyettese lett.

    Az egykori testőr nem árulta el, hogy lennének politikai ambíciói. Mint mondta, katonaként azért vállalta el a kormányzóságot, mert a főparancsnoktól ezt a feladatot kapta.

    Egy másik titkot azért elárult az elnökkel kapcsolatban. A tábornok beszámolója szerint Putyin, nem sokkal azután, hogy egy Znamenszkoje nevű csecsen faluból kiverték a felkelőket, felkereste a helyszínt. De a visszaúton nem a számára fenntartott helikopterbe szállt be, hanem a biztosító gépbe. Gyumin figyelmeztette Putyint a tévedésére, de ő nem törődött vele. Az elnök épségben elrepült az általa választott gépen, ám az első számú helikopter, alig hogy két méternyire elemelkedett a talajtól, hirtelen kigyulladt és visszazuhant – írj az MTI.

    Top 16