• Külföld
Faktor

A kutatókat is meglepte, mit találtak a Marson

Egy új tanulmány szerint a Mars felszínén megfigyelt sötét sávok nem folyók, a jelenséget a száraz homok mozgása magyarázhatja.

Egy 2015-ben megjelent tanulmány a marsi lejtőkön megfigyelt sávok elemzéséből arra következtetett, hogy a vörös bolygó felszínén folyékony víz található. A Nature Geoscience folyóirat új számában azonban arizonai kutatók azt állítják: ezek a sávok nem a magaslatról lerohanó vizet jelentik, hanem a meredekről lefolyó száraz homokot.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az új kutatás szerint ha van is víz a Marson, akkor is csak csekély mennyiségű, és nem köthető az élet jeleihez.

    A NASA marsi felfedezőprogramjának vezető tudósa, Michael Meyer azonban a tanulmánnyal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az nem zárja ki a víz jelenlétét, de elismerte: azért az izgalmasabb lett volna, ha folyók zúdultak volna alá a bolygó szikláiról.

    A NASA Mars körül keringő felderítő műholdja, a Mars Reconnaissance Orbiter számos képet küldött már ezekről az úgynevezett "ismétlődő lejtősávokról" (RSL). Több ezernyit láttak belőlük az egyenlítő és a sarkok közötti féltávig. Az időszakosan megjelenő sötét sávokról korábban azt gondolták, hogy folyékony, sós víz hozza létre őket. A megfigyelések szerint a meleg évszakban jelennek meg, majd a hideg beálltával halványulnak.

    Az arizonai geológiai intézetben dolgozó Colin Dundas vezette kutatócsoport a vörös bolygó 10 helyszínén 151 ilyen sötét sávot vizsgált meg. A legtöbbjük lejtőkön alakult ki, amelyek 28 és 35 fokosak, ami megegyezik a marsi és földi homokdűnék lejtőinek dőlésszögével. Ezek felszínén egy vékony porréteg mozog, és néha világosabbá teszi a felszínt, ami megmagyarázhatja, hogy miért keletkeznek a sávok a marsi nyárban, és tűnnek el vagy jelennek meg ismét a következő évben.

    Ha ezek a sávok szárazak, "ez arra utal, hogy a Marson mostanában nem volt jelentős mennyiségű folyékony víz" - írták a kutatók. Ez azért kulcsfontosságú megállapítás, mert a folyékony víz nélkülözhetetlen lenne a mikrobiális élethez.

    Dundas és kollégái hangsúlyozták, hogy még számos nyitott kérdésre kell választ találni, amelyhez további kutatások szükségesek.

    Meyer szerint éppen az teszi olyan érdekessé a Marsot, hogy a tudósok a legújabb felfedezések tükrében hol száraznak, hogy nedvesnek képzelik a bolygót.

    "Én továbbra is azt gondolom, hogy a Marson korai története során nagy valószínűséggel lehetett élet. Amennyiben ez valóban így lenne, akkor fennáll a lehetősége, hogy még mindig létezhet élet a bolygón, csak rejtetten vagy jól elbújtatva" - mondta a tudós.

    A NASA-nak jelenleg nincs olyan járműve a vörös bolygón, amely alkalmas lenne ilyen meredek hegyoldalak megmászására. A kutatók ezért gondolnak marsi helikopterek vagy drónok kifejlesztésére. Ehhez azonban még a technológiának is nagyot kell fejlődnie.

    Kommentek:

    Top 16