• Krimi
Faktor

Már gyerekként is molesztálták a magyar énekesnőt

Bencsik Tamarát, aki 2008-ban a Megasztár című műsor 5. helyezettje lett, először 11 évesen molesztálták. Felnőttként is zaklatták, méghozzá a 4-6-os villamoson.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Az énekesnő a Borsnak azt mondta, hogy 11 évesen zaklatták először. akkor befogták a száját. Felnőttként pedig a villamoson kezdte el fogdosni egy 35 év körüli férfi.

Bencsik Tamara azt mondta:

Elindult a villamos, és elkezdett lassan tapizni, a combomat, és később elkezdett más helyekre is nyúlkálni, én elkezdtem ütni a nyakát. Az volt a legdurvább, hogy körülöt­tem senki nem segített. Ahogy leszálltam a villamosról, elkezdtem futni, és egészen a metróig követett.

Hozzátette, hogy az ilyesmit fel lehet dolgozni, de nem lehet elfelejteni. Szerinte hasonló helyzetben nem szabad leblokkolni, hanem egyenesen „meg kell őrülni” és arra gondolni, hogy az ember élete a tét. Ordibálni és verekedni kell, mert úgy gondolja, hogy „legjobb védekezés a támadás”.

Segélyvonal a szexuális erőszak áldozatainak: (KERET Koalíció segélyvonala): 06-40-630-006 (hétfő: 10-14, szerda: 14-18 óráig, péntek: 10-14 óráig)

Top 0