• Külföld
Faktor

Holtan talált gyermekére a fiatal édesanya az átmulatott éjszaka után

Az anya mindössze 18 éves volt az eset idején, de a szociális segítők úgy látták, hogy rendes körülményeket biztosít a kicsinek.

Le’veah Herbert mindössze 8 hónapos volt, amikor életét vesztette. Anyja, Shannon Whittaker hajnali négykor tette le a kicsit, miután egész éjjel bort és brandy-t ivott, valamint marihuánát is szívott.

Illusztráció.

Illusztráció.

A kislány később kiesett az ágyából, és egy hatalmas fekete szennyeskosár alá szorult. Anyja másnap délután egykor kelt fel, ekkor találta meg a kicsit a manchesteri ház babaszobájának padlóján.

A kislányt a kórházban nyilvánították halottnak, de halálának körülményei titokzatosak voltak. Most kiderült, hogy a baba hajában kokain-, ecstasy- és kannabisznyomok is voltak.

Az anya megtörten beszélt a július 5-ei esetről, szerinte a kicsi többször is kiesett már az ágyból, de sosem esett baja, sőt ő is mindig ébren volt ilyenkor. Állítása szerint a tragédia napján csak átmentek hozzá a szomszédok és kicsit lazítottak, a gyerek pedig már este ágyba került, négykor csak ellenőrizte - írja a Metro.

Kommentek:

Top 0