• Sport
Faktor

Magyarország nyeri az Eb-t a szurkolók szerint

Az Eurosport még november 19-én indított egy szavazást a szurkolók között, amikor biztossá vált, hogy melyik lesz az a 24 csapat, amely rész vesz a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon. A szavazás ma ért véget, hiszen este hatkor húzzák ki a csoportokat Párizsban. Ha csak a szurkolókon múlna, akkor Magyarország nagyon simán nyerné meg a kontinenstornát. A szavazás annyit mindenképp mutat, hogy a magyar szurkolók közt legnagyobb az öröm és a várakozás.

Fotó: Europress - Kisbenedek Attila/AFP

Fotó: Europress - Kisbenedek Attila/AFP

Bernd Storck csapatára ugyanis 33 ezer szavazat érkezett, jól jelzi, hogy mennyire nem volt veszélyben a magyar válogatott első helye, hogy a második helyre Lengyelország került 7400 vokssal, vagyis több, mint 25 ezerrel több szavazat érkezett a mi csapatunkra. A lista harmadik helyén Németország található, az aktuális világbajnok 2400 szavazatot kapott a szurkolóktól. A házigazda franciák a negyedikek a listán, a címvédő spanyolok az ötödikek.

A Magyarországgal azonos selejtezőcsoportban szereplő Észak-Írország a 21., míg Románia az utolsó, vagyis 24. lett. Előbbi válogatott 280, a román csapat 264 szavazatot kapott. Mai hír, hogy az Eb hivatalos dalát a francia DJ és zenei producer David Guetta készíti el, amit előad a nyitómérkőzés és a döntő előtt is. A szám címe a This One's For You lesz, ami 2016 áprilisában jelenik meg. 

A lista:

1.  Magyarország     33 ezer
2.  Lengyelország    7,5 ezer
3.  Németország      2,4 ezer
4.  Franciaország     1,3 ezer
5.  Belgium              1,1 ezer
6.  Spanyolország       971
7.  Olaszország           846
8.  Anglia                   753
9.  Portugália             475
10. Svájc                    471
11. Svédország          406
12. Horvátország       329
13. Írország               329
14. Ausztria               323
15. Albánia                323
16. Wales                   314
17. Törökország         304
18. Izland                  298
19. Oroszország         295
20. Szlovákia             285
21. Észak-Írország     281
22. Csehország          276
23. Ukrajna               275
24. Románia             265

A ma esti sorsoláson Magyarország harmadik kalapos lesz, az eseményt a Faktor élőben közvetíti.

Top 0