• Külföld
Faktor

Ismerhette rosszakaróját a felrobbantott magyar nő, fia vizsgái közben értesült haláláról

Három sérültje is van a támadásnak.

Továbbra is keresik a rendőrök annak a bombának a gyújtószerkezetét, mely megölte a Kaliforniában élő magyar kozmetikusnőt, K. Ildikót. Az FBI nyomoz az ügyben.

A kozmetika magyar tulajdonosnője, a köztiszteletben álló K. Ildikó a detonáció pillanatában az épületben dolgozott, így esélye sem volt a túlélésre. A robbantás olyan nagy erejű volt, hogy az egészségközpont épületének fele szinte eltűnt - írja a Bors. Az NBC-nek egy szemtanú azt mondta, hogy sikoltozó emberek menekültek ki az épületből, volt, aki törmelékes hajjal rohant az utcán, míg a tüzet a dolgozók is próbálták oltani. A szakértők hamar rájöttek: nem baleset történt, ugyanis egy robbanószerkezet tartozékait lelték fel a törmelékek között.

Úgy gondoljuk, nem baleset történt, a detonációt valószínűleg egy robbanószerkezet okozta

– nyilatkozta az FBI területi igazgatója, Paul DeLacourt. A három másik sérült közül kettőt megműtöttek, és rendbe jönnek, a harmadik sérült pedig csak füstmérgezést szenvedett. A nyomozók szerint ez nem véletlen: egyre inkább úgy vélik, hogy Ildikó volt a merénylet célpontja.

A borsodi családanya már 15 éve Kaliforniában élt. Fia Seattle-ben tanul, a hírek szerint a vizsgái alatt tudta meg, mi történt. A család barátai gyűjtést szerveztek egy közösségi oldalon, hogy haza tudjon repülni a temetésre, és hozzájáruljanak a kiadásokhoz.

Csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) őrizetbe vett egy gyanúsítottat a kaliforniai robbantással összefüggésben. Laura Eimiller, a Szövetségi Nyomozó Iroda helyi irodájának szóvivője sajtóértekezletén közölte: letartóztatták az 59 éves Stephen Beal, kaliforniai illetőségű férfit, aki a robbantásban életét vesztett 48 éves kozmetikusnő Facebook-oldalán közzétett fotók tanúsága szerint kapcsolatban állt az áldozattal. Beal csütörtökön délután megjelenik a bíróság előtt. Az FBI további részleteket egyelőre nem tett közzé.

A Bors szerint Stephen Beal tavaly is egy párt alkotott az asszonnyal, egy hónapja még együtt nyaraltak Mexikóban. A férfi házában megtalálták a bomba egyes részeit, azonban a személyét nem hozták összefüggésbe a gyilkossággal, így lehetséges, hogy nem ő volt a közvetlen gyilkos, azonban rajta keresztül érkezhetett a szalonba. Annyi bizonyos, hogy a férfit alig két hete hatalmas trauma érte, meghalt az édesanyja, emellett Ildikóval is szakítottak.

Kommentek:

Top 0