• Külföld
Faktor

Meglopta a cégvezetőt az állásinterjúján

A 24 éves férfi szerette volna az állást, de pénzre nagyobb szüksége volt: körülbelül 130 ezer forint értékű készpénzt tulajdonított el az interjú vezetőjétől.

Illusztráció.

Illusztráció.

A 24 éves Shogo Takeda egy lifteket karbantartó céghez jelentkezett egy állás betöltésére Yokohamában, amikor az állásinterjúján úgy döntött, hogy ellopja a vizsgáztató cégvezető tárcáját – írja a Japan Times-ra hivatkozva a 24.hu.

A vállalat főnöke egy rövid időre kiment az interjúról, a táskáját pedig a szobában hagyta. A férfi valószínűleg ekkor emelte el a pénztárcát a benne lévő 50 ezer jen készpénzzel együtt, ami körülbelül 130 ezer forintnak felel meg.

Az igazgató nem sokkal a megbeszélés után észlelte, hogy eltűnt a tárcája, és gyanította, hogy kinél lehet. Értesítette a rendőrséget és elküldte nekik a fiatalember önéletrajzát is, ami tartalmazta a személyes adatait, többek között a pontos lakcímét is.

Takeda beismerte a tettét, és azt nyilatkozta

nagyon szerettem volna annál a cégnél dolgozni, de túl régóta nincs állásom, nagyon kellett a pénz.
Kommentek:

Top 0