• Krimi
Faktor

Újabb részletek: lezuhant egy repülő, egy túlélőt kórházba vittek

15-en meghaltak.

Lezuhant egy szállító repülőgép hétfőn Iránban, a fővárostól, Teherántól nyugatra, 15-en meghaltak, egy túlélőt kórházba szállítottak.

A korábbi jelentések még arról szóltak, hogy 9-10-en voltak a fedélzeten. A Boeing 707-es típusú gép az Alborz tartományban lévő Karadzs város Fath nevű repülőterén szenvedett balesetet, a repteret a Forradalmi Gárda használja. A hatóságok szerint viszont nem is itt, hanem a Teherántól mintegy negyven kilométerre lévő Pajam repülőtéren kellett volna földet érnie. A hatóságok nem közölték, hogy a gép miért mégis Fathban szállt le, bár azt tudatták, hogy a pilóták a baleset előtt vészhelyzetet jelentettek.

Az iráni televízió első jelentésében még arról számolt be, hogy egy kirgizisztáni tulajdonban lévő gép szenvedett balesetet - írja az MTI. A Fársz helyi hírügynökség később ismertette az iráni hadsereg egy közleményét, amelyből kiderült, hogy a szállítógép a hadseregé, és húst szállított a kirgizisztáni fővárosból, Biskekből.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A tévében közölt felvételeken azt lehetett látni, hogy füst gomolyog a helyszínen, ahova tűzoltókat és mentőket vezényeltek. A gép kicsúszott a leszállópályáról, és egy, a repteret a közeli lakónegyedtől elválasztó falnak ütközött. A Boeing 707-est teljesen ellepték a lángok. A tévében közölt képeken látni lehetett a Boeing 707-es kiégett farok részét részét és törzsét, a roncsot elszenesedett épületek övezték.

    Kommentek:

    Top 16