• Külföld
Faktor

Megerősítették: elfogták az utolsó párizsi merénylőt

Két embert fogtak el ma a belga hatóságok: az egyikük a november óta körözés alatt álló Mohamed Abrini, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a párizsi merényletek megszervezésében is. A belga sajtó úgy tudja, hogy a férfinek a brüsszeli merényletekhez is köze lehetett.

Először a VRT belga állami televízióban jelent meg, hogy az egyik letartóztatott Mohamed Abrini lehet. A CNN szerint ezt azóta Eric Van der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője is megerősítette. Van der Sypt a másik elfogott férfit Osama Krayem néven azonosította.

A 31 éves Mohamed Abrini marokkói származású belga állampolgár, és azóta volt rajta a legkeresettebb bűnözők európai listáján, hogy térfigyelő kamerák felvették egy autóban ülve Salah Abdeslammal. Abdeslam a párizsi merényletek egyetlen túlélője, aki ahelyett, hogy felrobbantotta volna magát, inkább elmenekült. (Abdeslamot  is elfogták még korábban, most arra vár, hogy kiadják Franciaországnak.)

Mohamed Abrini a terrortámadások előtti pár nappal Salah Abdeslammal Brüsszel és Párizs között utazgatott, hogy rejtekhelyeket béreljenek a merénylőknek. Két nappal a merényletek előtt vette fel őket a térfigyelő kamera, ahogy üdítőket vásároltak egy benzinkútnál Franciaország északi részén. Abrini akkor azt a bérelt fekete Cliót vezette, amelyet a terroristák később a támadásoknál használtak. A támadások előtt egy nappal azonban eltűnt Abrini: egyelőre nem világos hogy a támadások helyszíni koordinálásában részt vett-e. Családja azt állította, hogy Brüsszelben volt a merényletek éjjelén.

Mohamed Abrini

Mohamed Abrini

Mohamed Abrini és a március 18-án letartóztatott Salah Abdeslam gyerekkoruk óta ismerték egymást. Családjaik egymás mellett laktak Brüsszel hírhedt Molenbeek negyedében. A Guardian úgy tudja, hogy Abrini 18 éves korában kezdett el radikalizálódni, és a rendőrség már a párizsi merényletek előtt is ismerte lopásairól és drogügyeiről. 2014-ben fiatalabb testvére, Souleymane egy iszlamista milíciában harcolva halt meg Szíriában. 2015-ben Mohamed Abrini Isztambulban járt, és valószínűleg ő is volt Szíriában, emellett Németországba, Nagy-Britanniába és Marokkóba is elutazott tavaly.

A belga állami tévé szerint "nagyon valószínű", hogy a párizsi merényletek szervezésében részt vevő Abrini a brüsszeli robbantásokban is közreműködött. Ő lehetett a harmadik repülőtéri merénylő, akit fehér kabátos vagy kalapos férfiként emlegetett a sajtó, és aki elmenekült a robbantások után. A Politico viszont egy rendőrségi forrás alapján azt írja, hogy a harmadik repülőtéri merénylő 1 méter 90 centi magas, míg Abrini a körözési felhívás szerint csak 1,75. A belga hatóságok arról nem nyilatkoztak, hogy Abrininek volt-e köze a brüsszeli merényletekhez is.

A Guardian szerint még mindig keresik a fehér kabátos férfit, akiről tegnap új felvételeket tettek közzé.

Top 0