• Sport
Faktor

Lemondott a nemi erőszak miatt elítélt magyar bokszedző

Önként mondott le a hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia vezetéséről Szántó József, akit korábban nemi erőszak kísérlete és súlyos testi sértés miatt elítéltek. Az akadémia irányítását a legendás Papp László fia veszi át.

Csötönyi Sándor (balra) és Szántó József (Fotó: MTI/Varga György)

Csötönyi Sándor (balra) és Szántó József (Fotó: MTI/Varga György)

Szántó József azt állítja, hogy nem pedofil, tagadta a nemi erőszakot is. A két korábbi esete mellett jelenleg is eljárás folyik ellne, mert a vád szerint megvert egy 80 éves férfit. Korábban brutális edzésmódszere ellen is panaszok érkeztek a szövetséghez. Ez így már túl sok volt, és lemondott - írja a Ripost.

„Szántó önként lemondott tisztségéről a kérésemre, a helyét ifjabb Papp László veszi át az akadémiánál. Ezt az elnökség egyhangúan elfogadta, és el is várta. Nem csak a jelenleg zajló eljárás miatt történt mindez, hanem a múltbéli esetek miatt is, amelyeket elhallgatott”

mondta a Blikknek Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke az ülés után.

Top 16