• Belföld
Faktor

Leitatta áldozatát a kecskeméti férfi, majd egy kukoricáshoz vitte

A fiatal lány ellenkezni se bírt, olyan részeg volt.

Képünk illusztráció.

Képünk illusztráció.

Egy nála 22 évvel fiatalabb lánnyal akart szexelni egy kecskeméti motoros. A 16 éves, leitatott lány nemet mondott, de a férfi megpróbálta kihasználni állapotát – írja a Zsaru Magazin.

Egy 16 éves kecskeméti középiskolás bulizni indult július 1-én este. Anyja dolgozott, ezért a lány úgy gondolta, kicsit később megy haza: elment egy olyan szórakozóhelyre, ami a környék motorosainak a törzshelye.

Barátnőjével mentek el a motoroskocsmába, ahol a vendégek sorra rendelték a söröket a fiatal lánynak. Szervezete viszont nem volt hozzászokva az alkoholhoz, éjfélre alaposan elázott. A kecskeméti K. Krisztián tette neki a szépet leginkább. A finoman induló udvarlás hamar átment szexuális ajánlatba. A lány ekkor még tudott magáról, visszautasította az ajánlatot azzal, hogy ő még szűz. Ráadásul szerelmes is, és nem a motorosba, csak szórakozni ment, nem pasizni

– mondta az ügyről a lapnak Bódog Zoltán alezredes. Úgy tűnt, a motoros ezt megértette, de tovább rendelte a söröket. Majd amikor látta, hogy a lány már alig tud magáról, felajánlotta, hogy elviszi motorozni, hátha kiszellőzik a feje. A lány imádott motorozni, ezért beleegyezett.

Hajnalban indultak el, de nem jutottak messzire, egy kukoricaültetvény mellett megálltak. K. Krisztián a jármű oldaltáskájából egy plédet vett elő, és újra szexuális ajánlatot tett. A lány erre ismét nemet mondott, de ekkor már annyira rosszul volt, hogy képtelen volt védekezni. K. Krisztián ezt kihasználta, és levetkőztette a fiatalt, hogy magáévá tegye. Majd egy órán át próbálkozott is ellenkezésre képtelen áldozatával. Nem a férfin múlott, hogy végül nem sikerült neki. Amikor megunta, visszavitte a lányt a kocsmába.

Bár a lány ittas volt, emlékezett mindenre, és kijózanodva elmesélte a barátnőjének, mi történt vele. Hazament, aludt, majd elmondta az édesanyjának is a történteket, aki a rendőrségre sietett vele. A feljelentés után azonnal orvos szakértő vizsgálta meg a kislányt, és megállapította: olyan tipikus, erőszakos közösülési kísérletre utaló hámsérülések vannak rajta, melyek alátámasztják az általa elmondottakat.

A kecskeméti rendőrök még aznap délután elfogták K. Krisztiánt. A férfi azt állította , hogy minden a lány beleegyezésével történt, nem fenyegetőzött, nem erőszakoskodott. Ezt a rendőrök sem állították, azt viszont igen, hogy a fiatalkorú lánynál 22 évvel idősebb férfi visszaélt azzal, hogy a lány részegsége miatt képtelen volt ellenkezni. Az eljárást a rendőrség most vádemelési javaslattal fejezte be.

Kommentek:

Top 16