• Sport

Lehet, hogy ez volt Van Gaal utolsó meccse a Manchester kispadján

Kedd este lejátszották a Manchester United elmaradt mérkőzését. A meccs azért maradt el, mert vasárnap, a mérkőzés előtt egy gyanús csomagot találtak az Old Traffordon. A manchesteri együttes kudarcot vallott a 2015/16-os szezonban, a csapat nem indulhat a Bajnokok Ligájában, elképzelhető, hogy ez Louis van Gaal állásába kerül.

Fotó: Europress - Michael Regan/Getty Images

Fotó: Europress - Michael Regan/Getty Images

A Manchester United, amelyet imádtam és gyerekkorom óta követtem, ma halálra untat. Teljesen rossz irányba tart a csapat. Soha nem játszottunk úgy, ahogy most, soha nem védekeztünk 1-0-s állásnál. Mindig be akartuk lőni a második és harmadik gólt is

- mondta Peter Schmeichel, a Manchester United volt kapusa.

A legendás dán játékos a Manchester jelenlegi játékára utalt. A csapat ugyan kedd este nyert a Bournemouth ellen 3-1-re, de a bajnokságban csak az 5. helyen végzett. A csapat az 1993/94-es idénytől kezdve csak egyszer maradt le a BL-ről, ez a kudarc ismétlődött meg idén.

Emiatt a nézők, sőt egyes játékosok is azt szeretnék, hogy a klub holland edzője, Louis van Gaal távozzon a csapattól. Angliában már tudni vélik, hogy a menedzser utódja a klubnál José Mourinho lesz.

A Manchester United kedden játszottak le utolsó bajnoki meccsét, amelyet egy álbomba miatt halasztottak el. A csapatban gólt szerzett Wayne Rooney és Marcus Rashford is, mindketten tagjai az angol Európa-bajnoki keretnek.

A mérkőzés összefoglalója:

A győzelem csak arra volt elég, hogy a Manchester United beérje a városi riválist pontszámban, de mivel a Citynek jobb volt a gólkülönbsége, így a United ötödik helye végzett a bajnokságban. A Bajnokok Ligájában a Leicester City, az Arsenal és a Tottenham indulhat a City mellett. Ha a Liverpool ma nyer az EL-döntőben, akkor ők is a BL-ben szerepelhetnek.

Három csapat esett ki a másodosztályba, a Newcastle United, a Norwich City és az Aston Villa jövőre a Championshipben folytatja.

Az angol bajnokság végeredménye:

Forrás: premierleague.com

Forrás: premierleague.com

Top 0