• Pénz
Faktor

Látta már a konditeremben a banki ügyintézőjét?

Januárban az OTP Bank saját banki ügyintézői lettek a hitelintézet reklámarcai. A kisfilmeket az alkalmazottak saját környezetében vették fel, megnézhetjük őket a kedvenc kávézójukban, láthatjuk, ahogy a konditeremben edzenek vagy bringáznak és azt is, ahogy bográcsoznak. Meg persze azt is, ahogy a munkahelyükön fogadják az ügyfeleket.

A kaposvári Rábai Lenke Regina és a Mátészalkán élő és dolgozó Zsadányi Zsolt, valamint a budapesti Juhász Szilvia az OTP Bank új keretkoncepciójának első reklámarcai. Ahogy korábban is megírtuk, hét év után már nem a Dumaszínház humoristái szerepelnek majd a filmekben, hanem hús-vér emberek, akik, ami a szereplést illeti, amatőrök, banki ügyekben viszont profik: azaz, az OTP Bank alkalmazottai.

A banknál ugyanis úgy látták, szeretnének egy kicsit többet megmutatni saját magukból: „Azokat a munkatársainkat szeretnénk középpontba helyezni, akik nap mint nap kapcsolatban állnak az ügyfeleikkel, akik ismerik és a mindennapokban segítik őket. Az ügyintézőink tudják a leghitelesebben képviselni és megjeleníteni a bank által is fontosnak tartott értékeket” – mondta Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója.

A bank közel 4000 fióki munkatársából első körben hármat választottak ki, akik az induláskor szerepelnek a filmekben. A tervek szerint a következő egy évben 10-15 ügyintéző jelenik majd meg a hitelintézet reklámjaiban. Az ügyintézőkkel saját településükön, saját környezetükben forgatták a saját történeteiket. Fontosnak tartották, hogy valósághű legyen mindegyik film, és lehetőleg statiszták nélkül mutassák meg az OTP Bank ügyintézőinek mindennapjait, azokkal a szereplőkkel, akik valóban részei az életüknek.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A kampány indulása előtt több körben is tesztelték a koncepciót, az itt szerzett tapasztalatokat is felhasználták a forgatáskor. Az például különösen tetszett azoknak, akiket megkérdeztek, hogy nem profi színészek alakítanak banki szakembereket, hanem az ügyintézők képviselik a bankot. Dolezsai Gergely, az OTP Bank Marketingkommunikációs főosztályvezetője szerint a bank az új kommunikációs kampányába készülő reklámfilmekkel a széles fiókhálózatát és szolgáltatási kínálatát egyszerre tudja bemutatni, miközben növeli hitelességét is.

    Arra is felhívják a figyelmet, hogy megváltozott a hitelintézetek szerepe: az elmúlt időszakban egyre inkább előtérbe kerül a tanácsadás, a kölcsönös bizalomra épülő személyes kapcsolat. Még a már korábban megismert szlogent is megváltoztatták: eddig így szólt: „Megbízunk egymásban”, az új szlogen pedig:„Ismerjük egymást. Megbízunk egymásban.”

    Top 16