• Krimi
Faktor

Vért hányt a lajosmizsei baba, mikor kórházba került, apja késelte meg

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetést kapott csütörtökön az a lajosmizsei férfi, aki egy konyhakéssel többször mellkason szúrta saját másfél éves kislányát.

A Szegedi Ítélőtábla tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a 33 éves vádlottat, és a fegyházbüntetés mellett megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát is.

A vádlott, akit erőszakos bűncselekmény miatt korábban már öt év fegyházra ítéltek, 2014-ben született kislányával, élettársával és rokonaival lakott egy lajosmizsei házban, míg az asszony 2015 májusában el nem hagyta.

A kislány sérüléseit csak később vették észre.

A kislány sérüléseit csak később vették észre.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A férfi 2014-től rákapott a kábítószerekre, a bűncselekmény elkövetése előtt - bánatában, hogy élettárasa nem költözött vissza hozzá - négy napig "kristályt" szívott. A férfi elkezdett hallucinálni, és azt hitte, hogy a körülötte lévő családtagjai meg akarják ölni, gyermekét pedig el akarják tőle venni. 2015. szeptember 10-én reggel magához vett egy 21 centiméteres pengéjű konyhakést, és a magához ölelt kislányát négyszer mellkason szúrta. Ezután meg akarta ölni magát, háromszor szúrta meg saját testét, de csak jelentéktelen sérüléseket okozott saját magának.

    A vádlott szülei, amikor meglátták a véres férfit, elvették tőle a kislányt és a kést, majd mentőt hívtak. A mentősök a gyermeket nem vizsgálták meg, mert a rokonok azt állították, csak a férfi sérült meg. A vádlottat kórházba vitték, ám ezután a nagymama észrevette a kislány mellkasi sérüléseit, ezért orvoshoz vitte. A doktor nem ismerte fel a mellkasba és hasüregbe hatoló szúrt sérüléseket, ezért azokat leragasztotta, és hazaküldte őket. A gyerekhez csak azután hívtak mentőt, hogy délután vért hányt. Sérüléseit Szegeden látták el, életét végül az orvosi beavatkozás mentette meg.

    A tárgyalásra kezén és lábán összebilincselve elővezetett férfi tagadta, hogy ő sebesítette volna meg életveszélyesen gyermekét, az utolsó jogán úgy fogalmazott, mindketten áldozatok – írja az MTI.

    Kommentek:

    Top 16