• Külföld
Faktor

Kukásautókkal védik majd a New Yorkban szilveszterezőket

New York polgármestere azt mondta, nem tudja, miért akarnak milliók a hidegben ácsorogni, de felkészülnek rá. Kukásautókkal fogják körbezárni a Times Square-t.

67 kukásautóval fogják védeni a New York-i Times Square-en szilveszterezőket, kétmillió ünneplőt várnak a helyszínre. Nem ez lesz az első alkalom, hogy kukásautó-blokádot állítanak fel erre a célra: a hálaadás-napi ünnepségen már alkalmazták őket. A 16 tonnás járműveket homokkal fogják feltölteni – írja a NY Daily News-ra hivatkozva a 24.hu.

Illusztráció

Illusztráció

James O’Neill rendőrparancsnok tájékoztatása szerint nincsenek információik konkrét biztonsági fenyegetésről. Ennek ellenére a tavalyi hatezres rendőri létszámot idén még kétezerrel bővítik.

New York polgármestere, Bill de Blasio azt mondta:

nem tudom, miért akarnak millióan kint ácsorogni a dermesztő hidegben, de ezt fogják csinálni, mi pedig felkészülünk rá.

Azt is hozzátette, hogy számos biztonsági intézkedésre lehet számítani, amelyek közül némelyik látható lesz, valamelyik pedig nem. A térre hátizsákot, nagyméretű csomagokat és alkoholos italokat nem vihetnek majd be az odalátogatók.

Kommentek:

Top 0