• Krimi
Faktor

Vonat előtt szaladt át a vakmerő pár: egy gyerek életével játszottak

Egy kisgyerek életét is kockáztatta egy meggondolatlan pár: átkeltek a síneken, miközben jött a vonat. Siettek, hogy le ne késsék, de ez majdnem az életükbe került.

Sokkoló térfigyelő kamerás felvétel készült szilveszterkor arról az esetről, amikor két felnőtt veszélyeztette a saját és egy gyermek életét, amikor átmásztak egy lezárt vasúti átjárón Yorkshire-ben – írja a Mirror.

Illusztráció

Illusztráció

A videón látszik, ahogy a férfi és a nőt átmászik a lezárt kapun, a kisgyereket pedig átemelik rajta, majd átfutnak a síneken, miközben a vonat épp feléjük tart. A pár mutatványára azért került sor, mert késésben voltak, el akarták érni a vonatot.

Robert Havercroft, a vasúttársaság igazgatója azt nyilatkozta:

Nem tudhatták biztosan, hogy a közeledő vonat meg fog állni a peronon, szerencsések, hogy megúszták a tragédia bekövetkezését.

Richard Price nyomozó az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy az állandó figyelmeztetések ellenére sokan még mindig veszélyeztetik az életüket, ez esetben egy gyermekét is. Hozzátette:

Az emberek azt gondolják, hogy velem nem fog megtörténni, pedig megtörténhet, és meg is fog. Egyszerűen nem éri meg kockáztatni.
Kommentek:

Top 0