• Politika
Faktor

Kötelezővé tehetik az online kasszát a taxisoknak is

A kormány ősztől újabb szakmákat vonna be a kötelező online pénztárgépes rendszerbe. Ez annyit jelent, hogy egyre több szolgáltatónak kell majd online gépeket használnia.

Az online pénztárgépek rendszerének kiterjesztéséről már egy ideje lehet tudni. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese a napokban erre célzott a Joint Venture Szövetség konferenciáján. Azt mondta, hogy körülbelül 30-50 ezer új online kasszát állítanának be. A konferencián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is beszélt a kasszákról. A tervek szerint többek között az ügyvédekre, sportpályákra, kozmetikusokra, masszőrökre, pénzváltókra és taxisokra is kiterjesztenék az online rendszert – írja a Világgazdaság.

Így reagáltak a taxisokVége az Uber miatti tüntetéssorozatnak, és úgy tűnik, a taxisok is megnyugodtak, hiszen komoly szabályozást kaptak az Uberesek is. Egy sor követelménynek kell már megfelelnie egy Uber sofőrnek. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a sofőrre, vállalkozási formájára és az autójára vonatkozóan is követelményeket állított fel. A sofőrnek legalább 21 évesnek kell lennie, PÁV II pályaalkalmassági vizsgát kell tennie. Ezen kívül már sárga rendszámot kell tenni az Uber-autóra is, ami egyébként nem lehet 10 évesnél öregebb, a műszaki felszereltségre vonatkozóan is vannak elvárások. Ezek szerint klíma, ABS vagy légzsák nélkül nem is lehet Uber-kocsit vezetni. A budapesti taxisoknak ezeken kívül sárga autóval lehet csak dolgozni, ráadásul fix árral, amelyeket az autó belsejében is fel kell tüntetniük.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a Faktornak azt mondta, hogy a téma, vagyis hogy a taxisoknak is kellene online kasszát használniuk, már egy ideje terítéken van. Azt mondta, azonban, hogy erről még bőven folynak az egyeztetések a taxisokat képviselő szakértők és a Nemzetgazdasági Minisztérium között. Többek között az ÁFA-törvényt is befolyásolhatja, ha valóban online kasszát használnának a taxisok. Ezen kívül még az eszközhasználat részletei sincsenek kidolgozva. Metál Zoltán azt mondta, hogy a minisztérium egyelőre a szabályzás 2017-es bevezetését tervezi. A szövetség elnöke úgy fogalmazott, jelen pillanatban még vizsgálják a szabályozás realitását, szerinte ugyanis az sem biztos, hogy megérné bevezetni a pénztárgépek használatát.

    Metál Zoltán, a Magyar Taxis Szövetség elnöke.

    Metál Zoltán, a Magyar Taxis Szövetség elnöke.

    Fotó: Sulyok László

    Ezzel számolnak a pénztárgépgyártókJelenleg Magyarországon körülbelül 198 ezer online pénztárgépet használnak a kiskereskedelemben. A Nemzetgazdasági Minisztérium további 30-50 ezer üzembe helyezését tervezi, miután több szakmát vonnának be a rendszerbe. Ha a szabályozás életbe lép, ezeknek a szolgáltatóknak előbb-utóbb pénztárgépet kell szerezniük. Magyarországon többféle módon lehet online kasszát venni. A legtöbb pénztárgépet ázsiai alkatrészekből állítják össze, és ezek között is vannak gyengébb, illetve minőségibb kasszák. De Magyarországra is szállít Európa legnagyobb pénztárgépgyártója, a lengyel Elzab cég, amelynek van magyar leányvállalata, a Micra-Metripond Kft. Novák Zoltán ügyvezető - egyben a Magyar Pénztárgép Szövetség elnöke - a Faktornak azt mondta, hogy körülbelül 44 ezer készüléküket használják a magyar kiskereskedők.

    Azt is mondta, hogy a gyártóknak jó kapcsolata van a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal egyaránt. Az online pénztárgépek bevezetése óta folyamatosan egyeztet a minisztérium a piac szakértőivel. Ezeken az egyeztetéseken részt vesznek forgalmazók, viszonteladók, beszállítók, a Magyar Pénztárgép Szövetség, és maga a Micra-Metripond Kft. is. Már csak azért is szükség van a szakértők bevonására, mert a pénztárgép használatát előíró jogszabálynak rendkívül komoly műszaki melléklete van. Novák Zoltán elmondta, hogy az online pénztárgéprendszer számítógépes háttere jelenleg az egyik legnagyobb és legbonyolultabb IT-rendszer Magyarországon.

    Az új szakmák bevonása mellett a szabály módosítása is felmerült már. Jelenleg problémát okozhat például a pénztárgépek szerelhetősége. Sok kiskereskedő járt már pórul azért, mert hozzá nem értő szerelőt bízott meg például az éves felülvizsgálattal, frissítéssel. Az ilyen kontár munkák nem garantálják, hogy a kasszák jól fognak működni, és minden esetben a kereskedő számíthat büntetésre, ha nem megfelelően használja a kasszáját.

    Szó van arról is, hogy a pénztárgépek adóügyi egységét javítani lehessen a jövőben. Erre ugyanis jelenleg nincs mód, és nagy kárt okozhat a kereskedőnek, ha meghibásodik az egység, mert szerelni nem, csak cserélni lehet, és átlagosan a pénztárgépek árának legalább a felét teszi ki az egység. A szabályozás kialakításánál egyfajta túlbiztosítás volt a törvényalkotó részéről, hogy a visszaélések visszaszorítására hivatkozva nem engedélyezte a szerelést. Majdnem két éve használnak online pénztárgépeket a kiskereskedelemben, és Novák Zoltán azt mondta, a NAV úgy látja, a pénztárgépek adóellenőrző egységének szigorú feltételekkel történő szervizelhetősége nem lehet veszélyforrás. Azt is mondta, hogy az egyeztetések célja egy jól működő rendszer kialakítása és a gazdaság kifehérítése, tehát az, hogy minden adóköteles szereplőt be lehessen vonni az adózási rendszerbe.

    Szoftver a drága gép helyett?A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik ötlete egy összetett számlázó szoftver. Az adatgyűjtés már megtörtént, a NAV már megvizsgálta, hogy milyen számlázó szoftvereket használnak azok, akik nem online pénztárgépekkel dolgoznak. 2016. január 1-től hatályba lépett egy rendelet is, amely szerint a számlázó programoknak rendelkezni kell egy olyan funkcióval, ami segítségével a programban lévő adatok, ellenőrzés esetén a NAV számára exportálhatóak, kinyerhetők. Ez azonban nem egy online rendszer, hanem helyszíni ellenőrzés esetén az ellenőr egy gombnyomással például egy pendrive-ra exportálhatja az adatokat. Ha ezt a megoldást online-osítanánk - és ezt támogatja a Micra-Metripond és a piac is -, azt tenné lehetővé, hogy online történjen a számlák elküldése az adóhatóságnak.  Mert ha a kis sarki boltok minden fillérjét minden percben láthatja a NAV, úgy lenne helyes, ha szorosabban követné a számlázóprogramokkal dolgozó nagy cégeket is.

    A fejlesztés egy következő lépése lenne, ha az online pénztárgépeket összekötnék a raktárkészlet-kezelő programokkal, és ezeket szintén láthatná az adóhatóság. Így ki tudnák vezetni a homályos „gyűjtő blokkokat” a rendszerből. Ezek olyan nyugták, amelyeken nem azt látja az ember a vásárlás után, hogy vett egy liter tejet és egy kiló kenyeret, hanem hogy „gyűjtő 1”, „gyűjtő 2”. Ezeknél nem derül ki, hogy egész pontosan mit adtak el, tehát lehet velük csalni. Azt egyelőre nem tudni, hogy egy esetleges egységes számlázó szoftver alternatívája lehetne-e az online pénztárgépeknek, de mindenképpen érdemes figyelembe venni az ötletet, mert a kiskereskedelmi bevezetés idején épp arról panaszkodott sok kereskedő, hogy drága az online kassza. Ez egy olcsóbb megoldás lehetne.

    Top 16