• Külföld
Maksa Mónika

Korábban lövik ki az észak-koreai rakétát

Észak-Korea a héten jelentette be, hogy műholdat bocsát fel. Az Egyesült Államok szerint nem műholdat, hanem rakétát fognak kilőni. A kilövés időpontját szombaton módosították, így február 7. és 14. között lehet a felbocsátásra számítani.

Észak-Korea kedden jelentette be, hogy „műholdat” akar felbocsátani február 8. és 25. között. Az ország a londoni székhelyű Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet (IMO), valamint a Nemzetközi Távközlési Egyesületet (ITU) is értesítette szándékáról. A két ENSZ szervezet azonban szombaton még nem tudott az időpont módosításáról.

A műhold felbocsátását néhány héttel azután jelentették be, hogy Észak-Korea újabb kísérleti robbantást hajtott végre, amelyet az ENSZ elítélt.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A szervezet határozatai mindenféle nukleáris és ballisztikusrakéta-programot tiltanak Észak-Korea számára. Az észak-koreai diktatúra szerint űrprogramja kizárólag tudományos célokat szolgál. Az Egyesült Államok és távol-keleti szövetségesei szerint azonban nem műholdakat akarnak Föld körüli pályára állítani, hanem nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat (ICBM) fognak tesztelni – írja az MTI.

    Top 16