• Sport
Faktor

Bejelentették: kómába esett olimpiai bajnok úszónk edzője

Széles Sándor egy ideje már beteg, először 2015-ben lett rosszul.

A Nemzeti Sport értesülése szerint Széles Sándor, miután sehol sem kapott munkát a magyar úszósportban, elkeseredésében újra inni kezdett. Március elején elesett, és bár a kórházba szállításakor még eszméleténél volt, a vizsgálóban is kommunikált az egészségügyi személyzettel, később hirtelen elájult, és azóta nem is tért magához, hetek óta kómában fekszik.

Széles először 2015-ben indult drasztikus fogyásnak, majd Kazanyban, a világbajnokságon lett rosszul, súlyos állapotban haza kellett hozni. Még abban az évben, októberben jobban lett, és 2016 tavaszán, miután 12 kilót hízott úgy tűnt, valóban sikerült talpra állnia.

A szakember és Gyurta Dániel útjai októberben váltak el, majd Széles Sándor februárban még arról beszélt, hogy tavasszal úszóműhelyt indít, és erről egyeztetett dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, valamint Dr. Sós Csaba szövetségi kapitánnyal is.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Széles Sándor 61 éves. Gyurta Dani olimpiai ezüstje, aranya, világ és Európa-bajnoki címei mellett Risztov Éva londoni elsőségéhez is jelentősen hozzájárult.

    Kommentek:

    Top 16