• Sport
Mágó Károly
Mágó Károly

Kokó: vérzik a szívem, az elnök egy szélhámos, aki mindent tönkretesz

Vérzik a szívem, olyan rossz helyzetben van a magyar boksz - ezt mondta a Faktornak Kovács István, az egyik legeredményesebb magyar bokszoló. Szerinte a kialakult helyzetért elsősorban a szövetség elnöke okolható.

Mondhatjuk, hogy 1988 volt az ön éve, hogy akkor robbant be? Abban az évben megnyerte a junior Európa-bajnokságot és ezüstérmes lett a magyar bajnokságban.

Igen, de ezzel azért még nem váltottam meg a magyar ökölvívást, ahogy a saját elvárásaimnak sem feleltem még meg akkor. Junior Európa-bajnoki címet nagyon sokan nyertek már, Magyarországon is legalább 20-30-an. Ezek nem jelentik azt, hogy az út le van kövezve az olimpiai bajnoki címig.

fotó: Sulyok László

fotó: Sulyok László

Fotó: Sulyok László

EZT IS AJÁNLJUK:

    Na jó, de ezután 1997-ig egy olyan év volt csupán, amikor nem nyerte meg a magyar bajnoki címet a súlycsoportjában.

    A magyar bajnokság akkor sem volt és, most sem mértékadó. Ha valaki világbajnok, Európa-bajnok, olimpiai bajnok akar lenni, akkor a hazai vizeken, minimum egyeduralkodónak kell lennie. Én 1989-tól a pályafutásom befejezéséig, nem kaptam ki Magyarországon. Korábban is kizárólag attól a két embertől, akik akkor a világ élvonalába tartoztak a súlycsoportomban, és még nagyon gyerek voltam hozzájuk.

    Ki volt a két ember?

    Isaszegi Robi és a Váradi Jancsi. Utóbbinak egyszer, előbbinek többször is sikerült visszavágnom, amikor felnőttem a feladathoz. Ezután Magyarországon nekem már nem nagyon volt ellenfelem. A felkészülésem jelentős részét ugyan itthon végeztem külföldön versenyeztem. Nekem éves szinten több, mint 20 meccsem volt külföldön. Az amatőr pályafutásom során közel 300 meccsem volt, ennek legalább a 80 százalékát külföldön vívtam. 1990-92-ig a Boxing Berlin játékosa voltam, aztán néhány évvel később egy másik német csapatban is szerepeltem. Nagyon sokat köszönhetek ennek az időszaknak, ezek mind-mind nagyon magasan jegyzett mérkőzések voltak.

    Ahogy említettem 1989 és 1996 között egy kivétellel mindig megnyerte a magyar bajnoki címet. Mi történt abban az évben, amikor nem?

    Nem indultam, mert 1993-ban közvetlenül a bajnokság előtt eltört a karom, egy velencei tornán, amit egyébként meg is nyertem. Az elődöntőben történt az egész, a döntőben már törött kézzel bokszoltam. Elérzéstelenítettük, meg keveset használtam a kezem, vigyáztam rá. De annak sok értelme nem lett volna, hogy a magyar bajnokságban is induljak vele.

    Az említett sérülésen kívül egyszer az ujja egyszer az orra tört el, ennyiről tudunk, volt más is?

    Több is! Csak a kezem kétszer tört el, de volt bordatörésem is. Az orrom akkor is eltört Németországban, amikor már profi voltam. Volt egy viszonylag súlyos sérülésem is, ami egy érzőideg sérülés volt, kaptam egy nagy pofont és bedagadt az arcom bal oldala. És aztán volt verejtékmirigy gyulladásom is.

    Az orrtörés olyan a bokszolóknál, mint a birkózóknál a karfiolfül?

    Előfordul viszonylag sűrűn. Mondjuk a birkózóknál karfiolfül gyakorlatilag elkerülhetetlen, azért a bunyósoknál nem mindenkinek törik el az orra. Ha mégis, akkor abban van egy kis pech is.

    Két-két Európa-bajnokságot illetve világbajnokságot nyert. Ha a magyar bajnoki címet nem is, ezeket már a megfelelő szintnek tartja?

    Ha valaki bármilyen versenyt nyer, az valószínűleg jobb azoknál, mint akik azon a versenyen indultak. Ha ezt többször meg tudja tenni, akkor az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nem csak szerencséje volt, vagy jó volt a sorsolása. Meg merem kockáztatni, hogy nekem a rengeteg aranyérem mellé járt volna még néhány. Ilyen volt például egy Európa-bajnokság Bursaban, amit meg kellett volna nyernem, de csak bronzérem jutott nekem, de volt olyan világkupa, kettő is, ahol nem én kaptam az aranyat, pedig nekem kellett volna. Egyszer ezüst, egyszer bronz jutott.

    Növényi Norbert mondta a Faktornak pár hete, hogy elképesztően igazságtalan sport tud lenni az, ahol pontozóbíró van. Neki számtalan olyan meccse volt, amit saját bevallása szerint elvettek tőle.

    Igen, de ez mutatja, hogy milyen káprázatos sportoló, hogy összességében, azért nagyon sok siker megadatott neki, és ehhez képest elenyésző, hogy hányszor gátolták meg. Mert, ha valaki ennyire kiemelkedik, mint ő birkózásban – vagy reményeim szerint én ökölvívásban – akkor mindent nem tudnak elvenni. Én nem szeretem, mikor az, akinek nincsenek eredményei, mindig arra panaszkodik, hogy mindent elvettek tőle. Olyan van, hogy egyszer-egyszer nem úgy pontoznak, vagy a sportdiplomácia nem az adott versenyzőnek segít. Nekem egész életemben egy olyan versenyem volt - mindent beleszámítva – az 1995-ös berlini világbajnokság, ahonnan nem hoztam érmet. Minden más versenyről igen. Indultam 80-90 versenyen életemben – beleértve a matyó kupákat, meg az olimpiát is – ebből, ahogy mondtam, egyszer jöttem haza érem nélkül.

    Azon az egy versenyen mi történt?

    Egy sportdiplomácia sikertelenség, egy csúnya csalás volt. De ennek nem csak én, az egész magyar csapat áldozata lett. Aki német versenyzővel bokszolt, annak gyakorlatilag esélye sem volt az világbajnokságon.

    Milyen ma a magyar sportdiplomácia az ökölvívásban?

    A nemzetközi amatőr ökölvívásban ma már nem létezik olyan, hogy magyar sportdiplomácia. Amióta ez a szélhámos a szövetségben átvette az uralmat nincs magyar sportdiplomata, aki az ökölvívók érdekeit képviselné. Őt már meg sem hívják a világversenyekre, és gyakorlatilag a parkettre sem engedik oda.

    Ezt – mármint, hogy a szövetség elnökét – Csötönyi Sándort szélhámosnak nevezi, ilyen nyíltan vállalja?

    Hát, ha valakinek nincs meg a középfokú végzettsége, és azt írja a neve mellé, hogy doktor, meg így is hívatja magát, akkor az egy szélhámos. Fogalmunk sincs, hogy neki milyen iskolai végzettsége van, nekünk csak az az információnk van, amit ő állít magáról. Olyan embereket alkalmaz a magyar ökölvívásban - súlyos pénzekért -, akik alkalmatlanok a feladat elvégzésére, de vele jó baráti viszonyt ápolnak, vagy legalábbis lojálisak hozzá. Mint például a főtitkár, aki neki régi jó barátja, de még egy számítógépet sem képes bekapcsolni. De ezt sem én állítom, hanem Csötönyi Sándor mondja. De ha már sportdiplomáciáról beszélünk, hogyan tudná a magyar megfelelően képviselni ha semmilyen nyelven nem beszél elfogadható szinten.

    A profi bokszban jelen van, szerepet is vállal, a WBO alelnöke, és WBO meccseken rendszeresen ellenőr. Az, hogy az amatőr bokszban nincs jelen, egy tudatos döntés?

    Én kiléptem. 2004-ben – két évvel azután, hogy befejeztem a profi pályafutásomat – már hangot adtam annak, hogy nem jól mennek a dolgok, nem tetszik nekem ez az egész. Aztán később elfogadtam a felém nyújtott békejobbot – miszerint legyek én a szövetség tiszteletbeli elnöke -, jó pár éven keresztül támogattam az egészet, támogatókat szereztem, televíziós műsort készítettem és sok-sok újító és megfelelő ötlettel próbáltam előállni, de mindenhol falakba ütköztem és rájöttem, hogy én nem tudok ezzel a szélhámossal együtt dolgozni.

    Gondolom ekkor mondott le a tiszteletbeli elnöki posztról.

    Így van. Annak ellenére, hogy ő egy-két évvel korábban megkeresett azzal, hogy legyek én az elnök. Én ezt visszautasítottam, mert nem az ő jogköre ezt eldönteni.

    Ha mégis elvállalja, milyen pozíciót szeretett volna magának tudni Csötönyi Sándor?

    Ő szeretett volna mellettem maradni, mint támogató. Ő akkor azt mondta, hogy elfáradt és nem akarja csinálni. Csak jött egy nagy változás, mégpedig az, hogy a jelenlegi kormány elképesztő mennyiségű pénzt pumpált bele az amatőr sportba, Csötönyi meg rájött arra, hogy ezt az évi egymilliárd forintot nem szívesen adná át kezelésre, inkább szeretné magának megtartani. Én nem kezdtem parttalan vitákat folytatni egy olyan emberrel, akiben nulla tisztesség van. Felálltam és azt mondtam, hogy elég, megvannak nélkülem is. Eredmény nincs, verseny nincs, sportdiplomácia nincs, de ők úgy érzik, hogy ezt rosszul látom. De ami nagyon fontos, én nem azért mondom, hogy a szövetség jelenlegi elnöke szélhámos, mert én elnök akarok lenni. Jelenleg álom elfoglaltságom van. Beutazom az egész világot. Mindenhol tisztelnek, szeretnek. Olyan sportrendezvényeknek vagyok a vendége, amelyekről egy amatőr ökölvívásban tevékenykedő nem is álmodhat. Ugyanakkor magyar ember vagyok, a magyar ökölvívást szeretném támogatni. Vérzik a szívem, amikor látom, hogy tönkremegy ez a csodálatos sportág.

    Beszéltünk róla, hogy rendszeresen ellenőr WBO meccseken. Legutóbb egy olyan meccsen volt, amely előtt lövöldözés volt.

    Egy alvilági leszámolás történt a teremben, ahol egyébként egy mérlegelés zajlott. De a leszámolásnak a mérlegeléshez mindössze annyi köze volt, hogy a címmérkőzésen szereplő, vagy szerepelni kívánó bokszolónak az egyik rokona a dublini maffia tagja volt. Semmi köze nem volt az ökölvíváshoz, sem magához a rendezvényhez.

    Azt hiszem arra mindenki emlékszik, hogy 1996-ban megnyerte az olimpiát Atlantában, de arra talán kevesebben, hogy négy évvel korábban is szerepelt az olimpián, sőt bronzérmet szerzett.

    Sőt még előrébb mennék, ahogy arról beszéltünk, nekem 1988-ban – miután megnyertem a junior Európa-bajnokságot és stabil tagja lettem a válogatottnak– elindult a karrierem, és nagyon szépen ívelt felfelé. Ennek az 1991-es év volt a csúcspontja. Abban az évben első magyar ökölvívóként amatőr világbajnoki címet szereztem, aztán abban az évben megnyertem az amatőr Európa-bajnokságot és én lettem az év sportolója, nagy betűkkel lett kiszedve, hogy én olimpiai bajnok leszek.

    Saját magától is azt várta, hogy megnyeri az olimpiát?

    Abszolút. Csak belefutottam, ugyanabba a problematikába, amibe nagyon sokan, az első olimpián. Ott teljesen más a közeg, főleg egy huszonéves gyereknek, és én nem tudtam földolgozni azt az élményt, ami ott sokkhatásként ért, és nem sikerült talán olyan jól a formába hozás. Bár az első három meccsem nagyon szépen nyertem, de az elődöntőben – attól a koreaitól, aki később megnyerte az olimpiát – kikaptam egy szoros meccsen. Őt egyébként korábban Sydneyben a világbajnokság döntőjében simán vertem.

    Kammerer Zoltán nemrég szintén interjút adott nekünk. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos is azt mondta, hogy az olimpia teljesen más, az semmihez sem fogható.

    Ez a kajakra főleg igaz, hiszen a kajak világbajnokságoknak se szeri se száma. Ezért is alakulhat úgy, hogy például már Kovács Kati sem számolja, hogy hány szoros világbajnok. A mezőny ugyanaz. Amikor a Kati vagy a Kammerer beül a hajóba, akkor, ha jobbra néz, balra néz ugyanazt az orosz vagy német hajót látja, mint a világbajnokságon, de mivel egészen más a megítélése a coubertini eszméknek – már csak azért is, mert olimpiát csupán négy évente rendeznek – az egész világ erre összpontosít. Például ott a sportlövészet! Az olimpián megnézzük a sportlövészetet, de hogy a világbajnokságot mikor rendezik, arról fogalmunk sincs. Innentől kezdve teljesen más értéke van és nem csak az anyagi értékre gondolok, hanem az erkölcsire is. Egy sportág világbajnokait, az adott sportág berkein kívül nem biztos, hogy mindenki ismeri. Az olimpiai bajnokokat viszont sportágtól függetlenül igen. A magyar emberek nem is tudtak arról, hogy van olyan, hogy hosszútávúszás! Aztán jött egy kislány, beugrott a vízbe, és mikor kimászott, már mindenki tudta, hogy ki a Risztov Évi, és mi az a hosszútáv úszás.

    Mi változott 1996-ra? Tudatosabban készült?

    A felkészülésen is nagyon sok mindenen változtattunk. 1992-ben, amikor hazajöttem, befejeztem a bunyót egy rövid időre. Elment a kedvem az egésztől. Gazdaságilag sem úgy álltak a dolgok, elmentem dolgozni, napi négy órában dolgoztam.

    Mit dolgozott?

    Először mindenféle kulimunkát végeztem, a kőműves segédtől kezdve mindenféle hülyeséget csináltam. 1992-ban, amikor a Fradi Pozsonyban játszott, és kikaptunk a Slovan Bratislavától, és jól meg is vertek minket, akkor a kifelé vezető úton megismertem Dámosi Zsoltot, aki jó barátom lett. Neki akkor volt egy cége az A plusz informatika, elkezdtem hozzá bejárni mindenféle kis segédmelót végezni. Aztán egy pár hónap után elvégeztem egy marketing tanfolyamot és marketinges lettem nála. Egészen 1996-ig én csináltam a cég marketingjét és közben nyomtuk az edzéseket Szántó Öcsi bácsival, és olyan formába kerültem, hogy tavasszal megnyertem a világbajnokságot és aztán jött az olimpia, abszolút megint esélyes voltam.

    1992 körül reális esélye volt annak, hogy a bokszot abbahagyja?

    Persze. Ahogy 1996-ban is. Amikor befejeztem az utolsó meccsemet az olimpián, én eldobtam az összes felszerelésem azzal, hogy vége a bunyónak. Nem láttam tovább perspektívát. Ha én nem látom tovább valamiben a lehetőségeket, azt nem húzom tovább.

    Aztán mégis jött a profi boksz.

    Ez hozott vissza. Én előtte be akartam fejezni, csak aztán megkerestek. Egyrészt először Magyarországról, hogy 1997-ben Budapesten lesz a vb, és milyen jó és szép lenne, ha azon még indulnék. Másrészt megkeresett az Universum Box Promotion, hogy előszerződést kössenek velem.

    Mi a legnagyobb különbség a profi és az amatőr boksz között?

    Nagyságrendekkel könnyebb a profiknál eredményt elérni. Köszönhetően annak is, hogy a sportdiplomáciának nincs erős ráhatása, nincs ilyen típusú védelme az ökölvívóknak, a menedzselésben keresendő a lehetőség. Az ellenfeleket választják az ökölvívóknak a jobb menedzsmentek, ami azt jelenti, hogy az ember védve van jó darabig. Így akár – nagyon durván hangzik – de megfelelő anyagi háttérrel bárkiből lehetne egy 50-0-s rekordbunyóst faragni.

    A Julio Pablo Chacon elleni vereség is egy olyan pont volt az életében, amikor azt mondta, hogy ez tovább már nem megy?

    Nem volt perspektíva. A profi ökölvívás ráadásul egy gazdasági alapon működő dolog. Azért persze szakmai alapokon nyugszik, de mégiscsak egy show business. Ha a szereplőkre szükség van, akkor van értelme folytatni, ha nincs, akkor nem. Ezt láthattuk Erdei Zsoltnál is. Ő 2008-ban szakított az Universummal, sokfelé próbálkozott, de már nem tudott komoly promóciós háttér nélkül megfelelő eredményt elérni. Nekem nem volt arra szükségem, hogy még évekig ebből próbáljak megélni. Rögtön mentem a civil élet felé, miközben szerettem a bokszot, de be kellett látnom, hogy itt nem úgy működik, hogy a C meg a D ligában elbokszolgatok és kiveszem belőle a pénzt. Ha nincs mód és lehetőség arra, hogy a világ élvonalában űzzem ezt a sportot, akár önhibámon kívül – gondolok itt arra, hogy nincs mögöttem a megfelelő promóciós háttér – akkor úgy gondoltam, nem érdemes folytatni. Hiába vagyok én a világ legjobb bunyósa, ha nem kötik le nekem a megfelelő mérkőzéseket, ha nem építenek fel újra és nem vezetnek újra el odáig, hogy ismét világbajnoki címért játszhassak.

    Az Universumnál, ahol akkor bokszolt, a vereség után ez történt volna?

    Én a visszatérő mérkőzésemet december környékén megvívtam, aztán elmentünk karácsonyozni.  26-án csörgött a telefonom, hogy január 6-án, Európa bajnoki címmérkőzést bokszolhatok Londonban az aktuális Európa bajnok ellen. Ez minden csak nem menedzselés. Megéreztem, hogy megadják nekem az esélyt, nagyon szépen köszönöm, de hátrányos helyzetből kell indulnom. És azt is éreztem, hogy nem akarnak engem felépíteni, hanem csak ki akarják venni belőlem azt a pénzt, amit lehet. Nekem meg erre már nem volt szükségem.

    Ki volt a legnehezebb ellenfele?

    Egy ausztrál srác, Timothy Austin. Öt éven keresztül volt az IBF profi világbajnoka, olimpiai bronzérmes, egy fantasztikus bunyós volt. Őt Sydneyben,a világbajnokságon a legjobb 16 közé jutásért vertem pontozással, 29-28-ra. Egy végtelenül szoros meccsen. Ha azt a meccset ő nyeri, egy szót sem szólhatok. Az nem csak egy szoros meccs, hanem sorsfordító volt számomra.

    Top 16