• Külföld
Faktor

Kitálalt a hírhedt focisa: aludtak a gyerekek, mialatt anyjuk haldoklott

A kicsik is otthon voltak, amikor végeztek az asszonnyal és barátjával.

A Fox 12 év után adta le azt a műsort, melyben OJ Simpson hipotetikusan elmondja, ő hogyan ölte volna meg az ex-feleségét és annak barátját. Az egykori amerikai futballista és színész tehát formálisan nem vallja be a 23 évvel ezelőtti gyilkosságokat. Bár a vérengzéssel Simpsont gyanúsították, végül minden vád alól felmentették, az eset pedig a legnagyobb nyilvánosságot kapott büntetőjogi tárgyalásként vonult be az amerikai történelembe.

A hipotetikus vallomással azonban megrázó részletek derültek ki arról, hogyan halhatott meg OJ Simpsont exfelesége és annak barátja - írja a Daily Mail. Fény derült arra is, hogy Nicole Brown Simpson meggyilkolásának idején a házban aludtak a gyerekek is - de erre a hírhedt futballista csak nevetve legyintett. A holttesteket csak másnap találták meg, emiatt azonban szörnyű trauma érte az akkor 5 és 8 éves gyerekeket.

Nicole Brown Simpsont Los Angelesben, 1994. június 12-én gyilkolták meg barátjával, Ronald Goldmannel együtt, miközben a kicsik a házban voltak.  OJ szerint a tragikus este cselekményeit egy régi barát indította el, aki azért ment át hozzá, hogy exneje botrányos viselkedéséről panaszkodjon. Ezután átmentek Nicole-hoz, aki láthatóan vendéget várt - akkori barátját.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Amikor megérkezett a férfi, akkor a rendőrök szerint OJ elvágta exfelesége torkát, majd többször mellbe szúrta Goldmant. A gyilkosság után Chicagóba utazott, ott érték utol a rendőrök.

    Kommentek:

    Top 16