• Krimi
Faktor

Elhagyták az országot, az emeletről kizuhant kistarcsai kislány szülei nem tudják feldolgozni a tragédiát

A szülők a gyerek keresztanyjától több millió forintot követelnek, és szeretnék, ha a nőnél a gyámügy is vizsgálódna. A tragédia idején ő vigyázott a gyerekre.

A szülők a Blikk szerint minden kapcsolatot megszakítottak azzal a nővel, akire rábízták a hároméves Pannit, és aki magára hagyta negyedik emeleti, kistarcsai lakásukban a gyereket, aki aztán kizuhant az ablakon. A pár Londonba költözött, hogy a környezetváltozás segítsen nekik feldolgozni a tragédiát.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

A keresztanyát korábban a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki az ügyben, a család pedig 20 millió forintot követel tőle.

A lap szerint a gyámhivatal vizsgálatával is szembe kell majd néznie. A család ügyvédje ugyanis megbízást kapott a gyászoló szülőktől, hogy oda forduljon. Azt szeretnék, ha kiderülne, el tudja-e látni megfelelően a saját gyerekét az, aki magára hagyja másét.

A keresztanya szerint a szülők tudták, hogy egy rövid időre felügyelet nélkül marad majd a kislány, neki ugyanis munkába kellett indulnia, mielőtt a szülők hazaérkeztek volna a saját munkahelyükről, az éjszakai műszakból. A pár viszont mást állít.

A nőt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják. Ha bebizonyosodik az asszony bűnössége, akkor akár egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat.

Kommentek:

Top 0