• Sport
Faktor

Kiss László továbbra is kapja majd az olimpiai járadékot

Letöltötte büntetését Kiss László korábbi úszókapitány, így továbbra is kapni fogja az olimpiai járadékot. Ezt a Magyar Olimpiai Bizottság marketing- és kommunikációs igazgatója, Siklós Erik árulta el a Faktornak.

„Kiss László egyértelműen nem tart Rióba az olimpiai csapattal, mivel már semmilyen funkciója nincs, így nem szerepel az utazói listán. A Magyar Úszó Szövetség adhatta volna le a nevét, de nem tűnt fel a Magyar Olimpiai Bizottság adatbázisában.

Az olimpiai járadékot továbbra is kapni fogja, miután semmilyen törvényt nem szegett meg,

büntetlen előéletű, a MOB-nak például csak azt kell vizsgálnia, hogy van-e erkölcsi bizonyítványa. Ha van, akkor nincsen visszafizetési lehetőség.”

Siklós azt is elmondta, hogy június végére derül ki, mekkora lesz pontosan a magyar olimpiai csapat utazó kerete, mert még javában zajlik a kvótaszerzés, és vannak olyan sportágak, ahol viszont nem névre szóló a kvóta.  

Kiss László április 7-én mondott le, miután a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy  21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A 75 éves szakember először tagadta mindezt.

Az áldozatról az ügy kirobbanását követően elterjedt, hogy elhunyt. Ezzel egy időben több honlapon, sportvezetők, újságírók, vagy bloggerek jelentettek meg különböző információkat, mint például, hogy befolyásos családból származott. Takáts Zsuzsanna az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában beszélt az 55 évvel ezelőtt történtekről, azt mondta, azért állt a nyilvánosság elé, mert elege lett azokból a hazugságokból, amelyek a médiában róla megjelentek.

Kiss László aztán lemondott díszpolgári címéről, a százhalombattai uszodáról pedig le is vették a nevét. Később találkozott Takáts Zsuzsannával, akitől bocsánatot kért, akkor már nem tagadott semmit. 

Top 0