• Belföld
Maksa Mónika

Törölte magát Facebook-ról az erőszak áldozatait hibáztató újságíró

Aczél Endre, aki korábban a Népszabadság újságírója volt, rendszeresen kommentálta a Kiss-ügyet. Mostanra viszont annyian támadhatták emiatt, hogy inkább törölte magát a közösségi oldalról is.

Aczél Endrét Facebookos posztjai miatt állásából, a Népszabadságtól is elbocsátották, de ezután sem fogta vissza magát. Az Index azt írja, hogy most valószínűleg törölte Facebook oldalát, mert az nem elérhető. Vasárnap is ezen a felületen adott hangot véleményének. Továbbra is az áldozatot tette felelőssé, mert ahogy írta:

felnőtt fejjel egy ismeretlen, de nagyon csinos fiúval minden további nélkül bemegy egy „raktárnak” tetsző lakásba, az isten tudja miért. Nyilván a bélyeggyűjteményéért.

Takáts Zsuzsanna a hétvégén mondta el, hogy mi történt, amikor Kissék megerőszakolták. Korábban halottnak adta ki magát, azt gondolva, hátha így békén hagyják. Ám amikor „holtában” is bemocskolták a nevét – többek közt Aczél is azzal, hogy azt írta róla „szeretett kefélni” – rájött, hogy a nyilvánosság elé kell állnia történetével.

Top 16