• Külföld
Faktor

Kirúgták az FBI korábbi igazgatóhelyettesét, ez áll a háttérben

Az elbocsátott FBI-os állítja, politikai okokból kell távoznia.

Elbocsátotta pénteken Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter Andrew McCabe-et, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábbi igazgatóhelyettesét. Sessions azzal indokolta a még az FBI alkalmazásban lévő McCabe menesztését, hogy a volt igazgatóhelyettes az FBI belső vizsgálata szerint információkat adott át a sajtónak, és félrevezette a nyomozókat.

Andrew McCabe - fotó: AFP

Andrew McCabe - fotó: AFP

"Az FBI minden dolgozójától elvárja, hogy a legmagasabb szintű becsületesség, szavahihetőség és elszámoltathatóság jellemezze őket" - írta közleményében az igazságügyi miniszter.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Nem mehet így nyugdíjbaMcCabe két nap múlva lesz 50 éves, és ettől kezdve jogosult lett volna arra, hogy nyugdíjba vonuljon, mostani kirúgása miatt azonban várhatóan nem kapja meg teljes nyugdíját.

    A volt igazgatóhelyettes hosszú közleményben reagált elbocsátására, amelyben azt írja, eltávolításának politikai okai vannak, mert ő is megerősítette James Comey volt igazgató állításait arról, hogy Donald Trump elnök nyomást gyakorolt Comey-ra, hogy állítsa le azt a vizsgálatot, amelyben akkor még az FBI vizsgálta, hogy Trump és csapata összejátszott-e Oroszországgal.

    Trump miatt kell mennieAndrew McCabe közölte, azért szálltak rá és azért bántak így vele, mert lépéseket tett az ügyben, és mert szemtanúja volt James Comey kirúgásának, és annak ami azután történt. "A hitelességem elleni támadás egy nagyobb erőfeszítés része, amely az FBI, a rendfenntartó erők és a hírszerzés professzionális munkatársainak befeketítésére irányul" - fogalmazott közleményében McCabe.

    Trump szombat hajnalban a Twitteren kommentálta McCabe menesztését. Azt írta: ez nagy nap az FBI minden dolgozója és a demokrácia számára. Közölte, a "szenteskedő" Comey-hoz képest McCabe kóristafiúnak tűnt, de ő is "tisztában volt az FBI legmagasabb szintjein uralkodó korrupcióval és hazugságokkal".

    McCabe annak a James Comey-nak volt a helyettese, akit 9 hónappal korábban mentett fel tisztségéből Donald Trump amerikai elnök, saját bevallása szerint "amiatt az orosz dolog miatt". Comey leváltása azóta is annak a vizsgálatnak a része, amelyet Robert Mueller különleges ügyész vezet az igazságügyi minisztériumban, s amelynek célja feltárni, hogy az elnök és csapata a kampány során összejátszott-e Oroszországgal, illetve akadályozta-e ezzel kapcsolatban az igazságszolgáltatást.

    McCabe 20 éven át dolgozott az FBI-nál, politikai nézeteit tekintve konzervatív, ám ennek ellenére Trump és a republikánusok hosszú időn át összeférhetetlenséggel vádolták, mert köze volt a Hillary Clinton alapítványával kapcsolatos nyomozáshoz. A republikánusok szerint McCabe demokrata párti felesége végül sikertelen szenátusi kampányához támogatást kapott a Clinton család egyik szövetségesétől. Az FBI szerint McCabe csak később került a Clinton Alapítvánnyal összefüggő vizsgálat élére, így nem állt fenn összeférhetetlenség.

    Névtelenséget kérő források szerint Trump zárt ajtók mögött korábban arról faggatta McCabe-et, hogy kire szavazott, és közölte vele, hogy a felesége egy "lúzer".

    Kommentek:

    Top 16