• Külföld
Faktor

Kiemelkedően magas a halálozási arány, szupergomba szedi áldozatait világszerte

Megjelent egy rezisztens, ellenálló faj.

Illusztráció.

Illusztráció.

Az orvostudománynak és az világ egészségügyi szervezeteinek a gombaölő szereknek ellenálló szupergombákkal kell szembenézniük - írja a nytimes.com.

A candida ismert gombacsalád, és a bevett gombaölő szerekkel alapvetően gond nélkül kezelhető - csakhogy megjelent egy rezisztens, ellenálló faj. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy mikor tavaly májusban egy idős férfi Brooklynban belehalt a candida auris-fertőzésbe, még a csempét is le kellett verni a kórházi szoba faláról, mert másképp nem tudtak megszabadulni a gombától, amely teljesen belepett mindent.

A candida auris jellemzően a gyenge immunrendszerű emberekre a legveszélyesebb, és kiemelkedően magas a halálozási aránya: a fertőzöttek fele 90 napon belül meghal.

Az Egyesült Államokban eddig 587 fertőzést regisztráltak, és az amerikai járványügyi intézet szerint az esetek 90 százalékában a candida auris legalább egy gyógyszerrel szemben ellenállónak bizonyult, sőt, az esetek 30 százalékában kettővel vagy többel is.

A gombafajnak eddig négy törzsét azonosították, a kutatók szerint a világ különböző részein, egymástól függetlenül fejlődtek ki. Az Egyesült Államok mellett eddig Venezuelában, az Egyesült Királyságban, Indiában, Pakisztánban és Dél-Afrikában jelentettek fertőzést. A candida auris magyarországi előfordulásáról egyelőre nem lehet tudni.

Jacques Meis holland mikrobiológus a gomba kifejlődését azzal magyarázza, hogy a mezőgazdaságban világszerte óriási mennyiségben használt gombaölő szerek hatalmas pusztítást végeznek a nem ellenálló gombák között, ezzel viszont lehetőséget is teremtenek a rezisztens fajok megjelenésére.

A folyamat nagyon hasonlít arra, ami az antibiotikumokkal is történik, és ahogy az antibiotikumok esetében, a gombaölők használatában sem tapasztalható, hogy csökkenne a felhasználásuk. Egy brit kormányzati kutatás szerint 2050-ben világszerte 10 millió ember halhat bele a rezisztens kórokozók okozta fertőzésekbe.

Kommentek:

Top 0