• Külföld
Faktor

Kiderült, évekig nem folyt érdemi nyomozás a kis Maddie ügyében

A hatóságok is féltek.

Forrás: Melanie Maps/AFP

Forrás: Melanie Maps/AFP

2007. május 3-án este az akkor hároméves Madelein McCann-nek a portugáliai Praia da Luz üdülővárosában veszett nyoma, miközben szülei a baráti társaságukkal a szálloda éttermében vacsoráztak. A The Disappearance of Madeleine McCann című sorozat végigköveti a történetet a kislány eltűnésének történetét, így most újabb részletekre derült fény.

A dokumentumfilm szerint másfél évig nem folyt érdemi nyomozás a kislány ügyében. A portugál rendőrség ugyanis valószínűleg el akarta kerülni, hogy az eset rossz fényt vessen a régióra: attól féltek, hogy kevesebb lesz a turista, ha veszélyes helynek tűnik Portugália.

Az ügy gyors lezárása érdekében hamar meg is gyanúsítottak egy helyi lakost, Robert Muratot, aki azután került a hatóságok látószögébe, hogy feltűnően érdeklődött a fejleményekről - írja a The Sun. Murat ellen szólt, hogy akkoriban vált a feleségétől, és a kislánya éppúgy hároméves volt, mint az eltűnt Madeleine. Végül hiába kutatták át háromszor is a házát, semmilyen bizonyítékot nem találtak ellene.

Fordulat azután történt a nyomozásban, hogy bevetettek két kiképzett kutyát. Mindkét eb ugyanott jelzett McCannék apartmanjában, majd abban az autóban is szagot fogtak, amit 25 nappal Madeleine eltűnése után béreltek a szülők Portugáliában.

Ezután a rendőrség a szülők ellen próbált bizonyítékot találni, de később felmentették őket. A kislány édesanyja és édesapja később magánnyomozókat is felfogadott, de kézzelfogható eredményt senki nem tudott felmutatni.

Kommentek:

Top 0