• Belföld
Faktor

Kiborult az ügyvéd, fordulat VV Fanni ügyében

A gyanúsított volt védője állítja, sok minden hibás az eljárásban.

VV Fanni feltételezett gyilkosának korábbi védője, dr. Brodmann Péter múlt héten tudta meg, hogy végleg kizárták az ügyből.

"Korábban engem egy, az unokaöcsém csomagtartójában talált kötélen lévő DNS-minta miatt hallgattak ki, azt akarták bebizonyítani, hogy megfogtam a zsinórt, így én is részt vehettem a bűncselekményben. A szakértői vizsgálat bebizonyította, hogy az nem az én mintám. Felháborítónak tartom, hogy egy, már hatályon kívül lévő paragrafusra hivatkozva zárt ki a bíró" – mondta a Blikknek az ügyvéd, aki írásban is jelezte fenntartásait az illetékes szervnek, de választ nem kapott.

EZT IS AJÁNLJUK:

    "Amikor az egész kirobbant, 2017 novemberében szinte azonnal emberöléssel gyanúsították meg Lászlót. Egy évvel később kaptunk egy bírói végzést, hogy továbbra is rácsok mögött marad az unokaöcsém, de azon a papíron már csak személyi szabadság korlátozása állt. Ez súlyos adminisztratív hiba, megengedhetetlen! Amúgy sem ez az egyetlen eljárási hiba, pontatlanság, amitől hemzseg a nyomozás. Például papíron 2017. november 7-ről már van ellenem felvett tanúvallomás, de kérdem én, hogyan, ha Fanni csak két héttel később tűnt el?" – mondta az ügyvéd.

    Kommentek:

    Top 16