• Külföld
Faktor

Kiakadt az anyuka, a reptér dolgozói hangosan gúnyolták ki kislányát a neve miatt

Sőt, az egyik utasfelvétellel foglalkozó dolgozó le is fényképezte a gyerek nevét.

Elnézést kért a Soutwest Airlines amerikai légitársaság egy anyukától, miután egyik munkatársuk kigúnyolta a nő ötéves kislányát a gyerek neve miatt. Az eset még november 2-án történt egy kaliforniai repülőtéren - írja az abc7.com.

Illusztráció.

Illusztráció.

A nő lányának a keresztneve az, hogy Abcde. És úgy kell kiejteni, hogy „Absziti”. Az anyuka elmondása szerint a légitársaság többi dolgozója is neveti kezdett a lánya nevén, miközben alig pár méterre álltak tőlük. Redford ekkor szólt a dolgozóknak, hogy ő is és a lánya is hallja, hogy mit csinálnak, és megkérte őket, hogy fejezzék be.

Azt csak pár héttel később tudta meg az asszony, hogy az utasfelvétellel foglalkozó dolgozó lefényképezte a kislány beszállókártyáját, és közösségi oldalán közzétette, hogy mások is jót nevessenek rajta. Az anyuka elmondása szerint jelentették a Southwest Airlines-nak, hogy munkatársuk kirakta a Facebookra a fotót, de a légitársaság nem tette semmit. Ezután fordultak a sajtóhoz.

Ezután a légitársaság közleményben kért elnézést a családtól, közölve, hogy a munkatárs megsértette a cég aranyszabályát, de azt nem közölték, hogy az érintett dolgozó milyen büntetést kapott.

Kommentek:

Top 0