• Kultúra

Ki lesz a következő Alain Delon? A jövő színészikonjai

Korábban már megemlékeztünk a huszadik század legemblematikusabb filmsztárjairól, azokról a jóképű és tehetséges férfiakról, akikért milliók rajongtak. James Dean, Marcello Mastroianni és társaik szerepét napjainkban George Clooney, Brad Pitt, Tom Cruise vagy Johnny Depp töltik be - de kik lesznek az ő utódaik? Olyan fiatal, de már sokat bizonyított színészeket mutatunk be, akikből egyszer talán ugyanolyan ikonok lesznek, mint a nagy elődök. Érdemes odafigyelni rájuk!

Joseph Gordon-Levitt

Joseph Gordon-Levitt gyakorlatilag a szemünk láttára nőtt fel, hiszen gyerekszínészként kezdte – láthattuk például Robert Redford rendezésében, a Folyó szeli ketté című filmben. A színésznek egyébként a nagyapja, Michael Gordon a klasszikus Hollywood elismert rendezője volt, így nem csoda a korai vonzalom a filmezéshez. Kamaszként többek közt a 10 dolog, amit utálok benned című filmben tűnt fel, a kétezres évek közepétől pedig egyre komolyabb szerepekben bizonyított.

A romantikus vígjátékok kedvelői az 500 nap nyár, az akciófilmeké pedig a G. I. Joe – A kobra árnyéka című filmben figyelhettek fel rá, innentől pedig már nem volt megállás: az Eredet, a Fifti-Fifti és a Don Jon után idén A Snowden-fájlokban játszott. A 35 éves színész tehát igazán sokoldalú tehetség, hiszen ugyanolyan hitelességgel játszik hősszerelmest, rákbeteget, pornófüggőt és katonát, ráadásul egy különleges közösségi produkciós cége is van. Aki pedig egyszer is látta Joseph Gordon-Levitt kisfiús mosolyát, az nehezen feledi.

Tom Hiddleston

Tom Hiddleston az utóbbi időben a zavaros szerelmi élete miatt került a figyelem középpontjába, pedig a színészi karrierje sokkal érdekesebb! A brit színészt a Marvel-filmek tették szupersztárrá a 2010-es években: Loki szerepét eddig három képregényfilmben játszotta el, de már javában forgatják a Thor: Ragnarokot. Emlékezetes volt a vámpíros Halhatatlan szeretőkben és a végtelenül kiábrándult High-Rise című filmben, legutóbb pedig az Éjszakai szolgálat című sorozatban láthattuk Hugh Laurie oldalán.

A mindig udvarias és barátságos, ráadásul szőkésbarna és kékszemű Hiddleston-ban még rengeteg a lehetőség – szerencsére a rendezők eddig is összetett, gyakran negatív szerepekkel ajándékozták meg, és nem csak a szépfiút látták meg benne. Jövőre például az akciófilmes-kalandos oldalát is megismerhetjük a King Kong-eredettörténetként beharangozott Kong: Skull Island című filmben.

Benedict Cumberbatch

Benedict Cumberbatch hosszú utat tett meg a sikerig: annak ellenére, hogy színész szülők gyermeke, rengeteg tévéfilm- és sorozatszerep után is csak sikerfilmek észrevétlen mellékszereplője lett (Vágy és vezeklés, Suszter, szabó, baka, kém). A nagy áttörést a Sherlock című sorozat címszerepe hozta meg, majd jött a Kódjátszma és a Hobbit, néhány hét múlva pedig a Doctor Strange belőle is akciósztárt farag.

Cumberbatch-ben az a legjobb, hogy külsőleg és belsőleg is teljesen más, mint a sztárok többsége: feltűnően intelligens és szellemes, ugyanakkor nem fél bohócot csinálni magából. Számára a határ már csak a csillagos ég: jelenleg hét filmje van készülőben. Hihetetlen, hogy ezek mellett arra is marad ideje, hogy színházban játsszon – az utóbbi években Magyarországon is közvetítették a főszereplésével készült Frankensteint és Hamletet.

Michael Fassbender

A német-ír származású, Londonban élő Fassbender évekig ugyanúgy a homályzónában mozgott, mint Benedict Cumberbatch, mielőtt Steve McQueen kíméletlen filmjei (Éhség, Shame, 12 év rabszolgaság) megismertették őt a nagyközönséggel. Ezzel párhuzamosan őt is magába szippantotta a képregényvilág, hiszen a fiatal Magneto megtestesítőjeként már három X-Men-filmben játszott.

Azóta Fassbender a legkülönbözőbb műfajok közt lavírozva feltűnt Tarantinónál a Becstelen Brigantykban, a klasszikus Jane Eyre-ben, a független Frank-ben, eljátszotta Steve Jobs (Jobs), Carl Jung (Veszélyes vágy) és Macbeth szerepét. Szinte már követhetetlen, hány filmje vár bemutatóra; itthon legközelebb az Assasin’s Creed-ben láthatjuk. Fassbender nem fél kockázatos és megosztó szerepeket vállalni, amelyekhez teljes átlényegülés szükséges, de ha kell, jól fizető szuperprodukciókba is beugrik – mindezek mellett pedig még híresen szerény is.

Ryan Gosling

Ryan Goslingot állítólag azért választották ki a 2004-es Szerelmünk lapjai főszerepére, mert minél átlagosabb külsejű figurát kerestek – nos, ha a színészválasztással nem is, de az indoklással valószínűleg rajongók milliói vitatkoznának. Goslingot viszont nem lehet azzal vádolni, hogy a külsejéből próbálna megélni, hiszen ha éppen nem lúzer (Plasztik szerelem) vagy lecsúszott (Blue Valentine, Túl a fenyvesen) figurákat játszik, akkor ultraerőszakos filmekben (Drive, Csak Isten bocsáthat meg) vállal szerepet. A soron következő zenés-táncos Kaliforniai álomban azért ismét megmutatja a könnyedebb oldalát is.

Az egykori Miki Egér klubos kanadai kisfiúból mára a generációja egyik legelismertebb színésze lett. A következő nagy dobása várhatóan a Szárnyas fejvadász második része lesz, amit már hetek óta Budapesten forgatnak – jellemző, hogy a zárkózott Goslinggalritkábban lehet összefutni az utcán, mint a lépten-nyomon felbukkanó kollégával, Harrison Forddal

Minden idők legnagyobb színészikonjairól itt, díváiról itt írtunk. 

Kommentek:

Top 0