• Sport
András Ferenc

Kétgólos előnyről sem tudott nyerni a Liverpool

Az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójából több mérkőzést is szombaton játszottak. A forduló legnagyobb meglepetését a Leicester Ciy okozta, de a Liverpool döntetlenjére is kevesen számítottak, miután a csapat már 2-0-ra is vezetett a 80. percben.

Fotó: Europress - Clive Brunskill/Getty Images

Fotó: Europress - Clive Brunskill/Getty Images

A Liverpool hétvégi meccsén nem ülhetett le a csapat kispadjára Jürgen Klopp, az együttes menedzsere. Ennek oka az volt, hogy vélhetően vakbélgyulladása van. Ezek ellenére minden esélye megvolt a Liverpoolnak, hogy nyerni tudjon a Sunderland ellen.

A Sunderland a forduló előtt a Premier League utolsó előtti helyén állt, így egy pontszerzés mindenképp jó eredménynek számított volna tőlük. Az első félidő eseménytelenül telt, a szünetben 0-0 volt a mérkőzés állása.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A második félidőben azonban a Liverpool két gólt is lőtt, előbb Firmino, majd Lallana szerzett gólt. Úgy tűnt, hogy ez elég lesz a Sunderland legyőzéséhez, de a vendég csapat a 82. és 89. percben is gólt szerzett, így egyenlíteni tudott.

    A mérkőzés összefoglalója:

    Ezzel a döntetlennel egyik csapat sem járt jól, a Liverpool visszacsúszott a 9. helyre, míg a Sunderland maradt a 19. helyen.

    Korábban arról írtunk, hogy az angol bajnokság meglepetés csapata, a Leicester City 3-1-re legyőzte a Manchester City csapatát. A Leicester előnye öt pont második helyen álló Tottenham előtt.

    A 25. forduló végeredményei:

    Manchester City–Leicester City 1–3

    Swansea City–Crystal Palace 1–1

    Stoke City–Everton 0–3

    Aston Villa–Norwich City 2–0

    Liverpool–Sunderland 2–2

    Tottenham Hotspur–Watford 1–0

    Newcastle United–West Bromwich Albion 1–0

    Southampton–West Ham United 1–0

    Top 16