• Sport
Faktor

Két csereember hozta össze a győzelmet Angliának

Anglia 2-1-re legyőzte Walest a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság második fordulójában. Wales szerzett vezetést, de a csereként beálló Jamie Vardy kiegyenlített a szünet után, majd a szintén csereként beállt Daniel Sturridge a 92. percben eldöntötte a mérkőzést.

Fotó: Europress - Clive Rose/Getty Images

Fotó: Europress - Clive Rose/Getty Images

Anglia az első fordulóban az utolsó másodpercekben engedte ki a győzelmet a kezéből Oroszország ellen, így nem meglepő módon nekiesett a hárompontos Walesnek, amely Szlovákiát győzte le szombaton.

A hetedik percben Raheem Sterling került helyzetbe Adam Lallana beadása után, de nem sikerült a kapuba lőnie a Manchester City csatárának közvetlen közelről.

Wales láthatóan felkészült arra, hogy nem fog dominálni, de nem is kellett sietnie, hiszen jobb helyzetből várhatta ezt a mérkőzést, mint az angolok. A 31. percben azért a bíró is kellett, hogy ne kerüljenek bajba, a tizenhatoson belül Ben Davies kezére pattant a labda, de nem kapott tizenegyest Anglia. Öt perccel később Chris Smalling fejese ment kevéssel a walesi kapu mellé.

A 41. percben Gareth Bale készülődött szabadrúgáshoz, a Real Madrid sztárja pedig sorozatban a második meccsén is gólt lőtt pontrúgásból, Joe Hart a kapufára tolta a labdát, onnan pattant a kapuba.

Korábban Michel Platini és Thomas Hassler tudott egy Európa-bajnokság alatt két szabadrúgásgólt is lőni,

előbbinek ez 1984-ben, utóbbinak pedig 1992-ben sikerült ez. Még egy érdekesség, Bale lövése volt az első, amely eltalálta az angol kaput, abból pedig gól is lett.

Joe Allen pedig így adott kötényt Wayne Rooneynak:

Roy Hodgson tisztában volt vele, hogy egy vereség akár a továbbjutásába is kerülhetne Angliának, ezért a szünetben becserélte a Daniel Sturridge, Jamie Vardy párost Harry Kane és Sterling helyére. Vardy pedig nem sokat késlekedett, az 56. percben kiegyenlített.

Sturridge beadása után Ashley Williams fejéről pattant a labda a támadó elé, aki fordulásból lőtt a kapuba. Bale lest reklamált a partjelzőnél, de nem volt igaza, mert Vardy ellenféltől kapott labdát, így nem volt jelentősége, hogy méterekkel a védők mögött helyezkedett. A Leicester City játékosa a harmadik labdaérintéséből lőtt gólt, Kane-nek ez másfél meccs alatt egyszer sem sikerült.

Az egyenlítés után nagy lendülettel mentek előre az angolok a fordításért, de a Walesnek sikerült kivédekeznie azt a rövidebb időszakot, utána pedig kiegyenlítettebbé tette a második félidőt. A meccs végén viszont megint védekezésre kényszerültek a walesi játékosok, és nem is tudták kihúzni újabb kapott gól nélkül.

A 92. percben Sturridge elé került valahogy a labda, majd kilőtte a rövid alsó sarkot.

Labdarúgás

Európa-bajnokság

B-csoport

2. forduló

Anglia–Wales 2–1 (0–1)

Anglia: Hart – Walker, Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier – Rooney – Lallana (Rashford, 73.), H. Kane (Vardy, a szünetben), Sterling (Sturridge, a szünetben).

Wales: Hennessey – Gunter, Chester, A. Williams, B. Davies, N. Taylor – Ramsey, Ledley (Edwards, 67.), Allen – Robson-Kanu (J. Williams, 72.), Bale.

Gól: Vardy (56.), Sturridge (92.), ill. Bale (42.)

Kommentek:

Top 0