• Sport

Kérdéses a magyar pilóta indulása a hungaroringi WTTC-futamon

Vasárnap két futamot rendeztek a túraautó-világbajnokság szlovákiai versenyén. Michelisz Norbert egy hatodik és egy negyedik helyet szerzett, de a Zengő Motorsport pilótája, Ficza Ferenc nem volt ilyen szerencsés. Az első futamon kigyulladt a Honda, kérdéses, hogy elkészül-e a versenyautó a magyar versenyre.

Fotó: Zengő Motorsport/Facebook

Fotó: Zengő Motorsport/Facebook

Ahogy tegnap beszámoltunk róla Michelisz Norbert, a Honda gyári versenyzője előbb hatodik, majd negyedik helyen végzett a WTCC szlovákiai állomásán. Az első futamon először ült a volánnál versenykörülmények között Ficza Ferenc, de sajnos a Zengő Motorsport autója nem ért célba.

Már a rajtot követően sem volt minden rendben. A rajtnál az olajnyomás ment el, ezért rajtolt az autó gyengén, de ez a probléma megoldódott.

Ficza Ferenc ezt követően élvezte a köröket a sereghajtó pozícióban, versenyben „csak” másfeleket kapott, gyűjtötte a kilométereket. "Az utolsó féktávon aztán jött az armageddon, eltört egy szervócső, ebből olaj került a kipufogóra, az meg ki is gyulladt" – írja a zengomotorsport.hu.

Az utolsó kanyar féktávján visszaváltottam, elment a szervó azonnal, nem tudtam elfordítani a kormányt. Belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy benn is kezd égni az autó

- mondta Ficza Ferenc a verseny után.

Videó a kigyulladt autóról:

A kigyulladt autó csúnyán összeégett, kérdéses, hogy a Hungaroringre elkészülnek-e a javítással..

Mintha most szedték volna ki a Titanic egyik kabinjából. Egy igazi alattomos dolog, hiszen kigyullad, és a nagy káoszban nem is látod mi a kár. Azt látod, hogy egy nagyon komoly technika nincs túl jó bőrben

- mondta Zengő Zoltán.

A motor nem sérült, a legtöbb fém alkatrész sem károsodott. A műanyag kábelek, az elektronika jelentős része elolvadt.

Gyakorlatilag újra kell rakni az autót - írja a Zengő motorsport.

Top 0