• Belföld
Faktor

Kávét akart a szegedi iskolás, betörte társa orrát

A tettes napok óta fenyegette az iskolást.

Képünk illusztráció.

Képünk illusztráció.

A szegedi rendőrök eljárás indítottak egy 18 éves diák ellen, aki rátámadt osztálytársára és súlyos sérülést okozott neki - írja a police.hu.

A fiú szerda délelőtt esett neki kiszemeltjének, aki elmondta az egyenruhásoknak:

A gyanúsított napok óta fenyegette, azt mondta, amennyiben nem fizet neki kávét, megveri. De nem fizetett, így a fiú az iskola folyosóján lökdösni kezdte, majd ököllel, nagy erővel arcon ütötte.

A bántalmazott diáknak eltört az orrcsontja. A tettest előállították és gyanúsítottként kihallgatták súlyos testi sértés gyanúja miatt.

Ugyanakkor a rendőrség emlékeztet: bizonyos helyzetekben a fiatalok, a diákok egyáltalán nem mérik fel cselekedeteik súlyát, nem foglalkoznak azok következményeivel. Erőszakos, olykor előre megtervezett cselekményeikkel komolyabb sérülést, különböző típusú (testi, lelki) fájdalmat okozhatnak, bűncselekmény elkövetőjévé válhatnak.

Iskolai erőszakról beszélünk, ha az ilyen jellegű agresszív fellépés például diák-diák vagy diák-iskolai dolgozó között történik (bármely fél is követi el a jogsértést). Ez megvalósulhat szóbeli, fizikai, illetőleg lelki bántalmazás formájában. Az ilyen jellegű cselekedetekkel különféle bűncselekmények valósulhatnak meg: például zaklatás, zsarolás, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, közveszéllyel fenyegetés, a testi sértések különböző fajtái, rablás, garázdaság, vagyon elleni bűncselekmények stb. – ezek elkövetése pedig komoly következményekkel jár.

Fontos, hogy a tanulók tisztában legyenek tetteik súlyával, hiszen egy-egy ilyen eset akár hosszú távon is befolyásolhatja valakinek az életét – legyen az elkövető, áldozat vagy egyéb résztvevő.

Kommentek:

Top 16