• Külföld
Faktor

A britek már tudják, hogy fogják hívni Katalin babáját

Legalábbis nagy összegben fogadnak a harmadik csöppség várható nevére.

Fotó: Europress / Lise AASERUD / NTB Scanpix - AFP

Fotó: Europress / Lise AASERUD / NTB Scanpix - AFP

Bár a hercegi pár még azt sem árulta el, hogy kisfiúval vagy kislánnyal bővül a családjuk, a britek többsége biztos benne, hogy a harmadik pici is kislány lesz. Ebben az esetben pedig a nagy többség tudni véli, hogy Mary, azaz Mária névre keresztelik a babát. Több fogadóirodánál is magasan ez a név vezet, a második helyig jutó Alice-ra sokkal kevesebben fogadtak - írja az Express.

EZT IS AJÁNLJUK:

    De természetesen azt sem zárják ki, hogy Györgyék kisöcsit kapnak, fiú nevekre is szép kis összegek érkeztek: itt fej-fej mellett vezetik a listákat az Albert és az Arthur nevek.

    A Mary népszerűsége annak is köszönhető, hogy egy nagyon szép gesztus lenne Vilmostól, ha harmadik gyerekét ükanyja után nevezné el – és a Mária a királynő középső neve is.

    A kicsi – nemétől függetlenül – az ötödik lesz a trónöröklési sorban: Károly, Vilmos, György és Charlotte előzi meg őt, így tehát kicsi az esély arra, hogy a baba valaha is az ország élére kerüljön. Nagy-Britanniában eddig két Máriát koronáztak királynővé: I. Mária uralkodása véres protestánsüldözést hozott, míg II. Mária holland férjével, III. Vilmossal együtt ült a trónon.

    A Mary név egykor a brit családok egyik kedvence volt, de az utóbbi években kicsúszott a 100 legnépszerűbb női név listájáról. Azonban mindez megváltozna, ha az áprilisban megszülető picinek a Mary nevet adnák hercegi szülei.

    Kommentek:

    Top 16