• Élet
Faktor

Többet igyunk kánikulában! Életmentő lehet!

A vízparton, ahol a víz visszaveri a napsugárzást, nagyobb faktorszámú krémet kell használni, és másfél-kétszer annyi folyadékot kell fogyasztani, mint máshol.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Szeles Géza háziorvos az M1 csatornán azt mondta, a napszúrás a sugárzás melege által okozott agyödéma. Az első tüneteinek megjelenésekor "már késő", a megelőzésre kell figyelni, miként a hőgutánál is.

Azt is monda, a vízparton, ahol a víz visszaveri a napsugárzást, nagyobb faktorszámú krémet kell használni, és másfél-kétszer annyi folyadékot kell fogyasztani, mint máshol.

Sokan vélekednek úgy, hogy ilyen időben meleg italt kell inni, mivel akkor beindul a szervezet hőháztartása, pedig ezt semmilyen tudományos magyarázat nem bizonyítja. Akik ezt mondják, az afrikai vagy egyenlítő menti népek szokásaival érvelnek. Ám ez tévedés. A beduinok például gyakran isznak forró teát, de a vizet csak azért forralják fel, mert a helyi források vízminősége nem jó. A lényeg, hogy azt igyunk, ami jól esik, és a melegben természetesen a hideg italok sokkal jobban esnek. A röviditalokat azért kerülni kell.

Veszélyben a madarak isA kánikula nem csak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága: az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a rovarok számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területek maradnak olyan szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket már elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra kéri az embereket, hogy az elkövetkező napokban lehetőleg minél több helyen, ott is, ahol eddig nem tették: kertekben, tornácokon, ablakpárkányokon, erkélyeken, parkokban itassák az állatokat!

Kommentek:

Top 0