• Kultúra
Faktor

Kanadai író kapja idén a PEN Pinter-díját

Margaret Atwood kanadai regényírónak és költőnek ítélték idén a PEN Pinter-díját. Az elismerést csütörtökön jelentették be Londonban.

Az English PEN 2009-ben alapította a díjat az egy évvel korábban meghalt Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter tiszteletére. Az évente odaítélt elismerést olyan kiemelkedő brit vagy Nagy-Britanniában élő író kaphatja, aki (mint Pinter Nobel-beszédében fogalmazott) tekintetét rendíthetetlenül a világra szegezi, és szenvedélyes eltökéltséggel keresi az igazságot a társadalmi kérdésekben.

Pinter özvegye, Antonia Fraser azt mondta, hogy "íróként, szószólóként és emberként" is nagyra tartja Atwoodot. A kanadai író, akinek MaddAddam-trilógiájából két rész, a Guvat és Gazella, valamint Az özönvíz éve is megjelent magyarul, megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy Pinter emlékét őrző díjjal tüntették ki, az angol drámaíró készítette ugyanis a forgatókönyvet A szolgálólány meséje című disztópikus regényéből.

A PEN Pinter-díját (PEN Pinter Prize) minden évben Pinter születésnapja, október 10. körül (idén október 13-án) adják át a British Libraryben, ahol egyúttal bejelentik a nemzetközi társdíj, a Pinter International Writer of Courage Award nyertesét is. Ezt olyan ember kaphatja meg, akit üldöztek nézetei miatt - írja az MTI.

A PEN Pinter-díját tavaly James Fenton brit költő, újságíró, kritikus, az Oxfordi Egyetem volt professzora, a társdíjat az "iszlám megsértéséért" ezer korbácsütésre és tíz év börtönre ítélt Raif Badavi szaúdi blogger kapta.

Kommentek:

Top 0